Több mint egy percen át ütlegelte a férfit

Több mint 40 ütéssel bántalmazott egy padon ülő, ittas sértettet.

2021. szeptember 19., 06:32

Szerző:

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 41 éves férfi ellen, aki nagy erővel, kitartóan, több mint 40 ütéssel bántalmazott egy padon ülő, ittas sértettet, írja az ugyeszseg.hu

A vádlott 2021. február 23-án dél körül Salgótarján egyik terén odament egy padon ülő, ittasan alvó férfihez, akit bántalmazni kezdett. Nagy erővel, ököllel és tenyérrel legalább 40 alkalommal megütötte a sértett fejét, több mint egy percen keresztül ütlegelve őt, és legalább egy alkalommal meg is rúgta.

A sértett a bántalmazás során az arca jobb oldalán zúzott bőrsérülést, többszörös zúzódásos és hámhorzsolásos sérülést szenvedett. Sérülései ugyan 8 napon belül gyógyultak, de az arcot érő ökölütések alkalmasak voltak súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló arccsonttöréses sérülés okozására, ennek elmaradása csak a véletlenen múlt.

Az ügyészség a 41 éves, büntetlen férfivel szemben súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat, és – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint a terheltnek viselnie kell a bűnügyi költségeket is, olvasható a közleményben. 

(Kiemelt kép: 168.hu | Merész Márton )