Tizenhat embert fogtak el, 424 millió forintos pénzmosással gyanúsítják őket

Az Europol segítségével fogtak el tizenhat embert a budapesti nyomozók. A gyanú szerint 424 millió forintot adathalászattal szerezték meg az elkövetők. 

2023. február 17., 19:14

Szerző:

Az Europol közreműködésével fogtak el budapesti nyomozók tizenhat embert, a gyanú szerint több mint 424 millió forint, bűncselekményekből származó pénzt kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

Azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénzmosás elleni osztálya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás gyanúja miatt, mivel 2021. augusztus és 2022. január között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra olyan összegek érkeztek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank csalásra hivatkozva visszahívást kezdeményezett.


A police.hu-n olvasható közlemény szerint 2021 végén egy francia cégtől adathalász módszerekkel csaknem 40 millió eurót csaltak ki, amit 45 részletben, 8 országban nyitott bankszámlákra utaltak át. A sértett cégtől több mint 7 millió euró érkezett hat magyar vállalkozás számláira, de további utalások is voltak, a többi közt francia, német és spanyol bankszámlákról.


Az elkövetők magyar strómanokon keresztül azért alapítottak cégeket és nyitottak bankszámlákat, hogy a csalásokból származó összegek felett rendelkezhessenek. A beérkező összegeket azonnal átutalták távol-keleti, illetve hazai címzetteknek, egy részüket pedig készpénzben vették fel Magyarországon.


Több országban indult nyomozás a francia céget megkárosító bűncselekmény miatt, így Franciaországban is. A budapesti nyomozók az eljárás során szoros együttműködést alakítottak ki az Europolon keresztül a külföldi nyomozó hatóságokkal. A magyarországi gyanúsítottak azonosításánál és elfogásánál a BRFK-nak az Europol helyszíni támogatást is nyújtott.


Pénzmosás gyanúja miatt a magyar rendőrök tizenhat embert hallgattak ki, közülük kettőt a bíróság letartóztatott. A nyomozók több mobiltelefont, számítógépet, iratokat, valamint az érintett bankszámlákon több mint 424 millió forintnak megfelelő eurót foglaltak le – írták a police-hu-n.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay)