Videó: rakéta repült a szurkolók közé a Fradi-Slovan meccsen

A Slovan szurkolói a vendégszektorból lőtték ki a rakétát, az ügyben a rendőrség nyomozást rendelt el.

2022. augusztus 15., 11:23

Szerző:

Rakéta repült a szurkolók közé a júliusi Ferencváros-Slovan BL selejtező mérkőzésen a Groupama Arénában, a rendőrség pedig most közölte, azonosították, és kihallgatták az életveszélyes akció gyanúsítottait.

A police.hu közleménye szerint a Groupama Arénában a vendégszektorból egy szurkoló úgy lőtt ki egy pirotechnikai eszközt, hogy az az egyik terasznál álló emberek között csapódott be. A rendőrségi közlemény úgy fogalmaz, csak a vakszerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves szlovák állampolgárt, akit augusztus 11-én Győr-Moson-Sopron megyei tartózkodási helyén fogtak el.

A fiatalt nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A szabadlábon védekező gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését; állítása szerint nem tudta, hogy rakétát tart a kezében – azt hitte, csak füstgyertya van nála. A IX. Kerületi Rendőrkapitányág kezdeményezi a fiatal bíróság elé állítását.​

(Kiemelt kép: Rakéta repült be a vendégszektorból a Ferencváros és a Slovan Bratislava júliusi mérkőzésén a Groupama Arénában. Fotó: Képkivágás a Police.hu videójából)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.