Gyermekprostitúcióra bírtak rá egy gyermekotthonból megszökött 13 éves lányt

Szexuális visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be öt férfival és egy nővel szemben. Az elkövetők gyermekprostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lkisányt, aki egy gyermekotthonból szökött el.

2024. február 17., 11:27

Szerző:

Az ügyészség közleményében szereplő vádirat szerint két férfi és egy nő 2022. október 29. és november 10. között egy Tatabányához közeli településen befogadta a gyermekotthonból szökésben lévő 13 éves sértettet, akit lakhatásért és ellátásért cserébe gyermekprostitúciós tevékenység folytatására bírtak rá. Az egyik férfi ebben az időszakban a sértett beleegyezésével többször végzett szexuális cselekményt a kislánnyal.

Mint írják, a nő egyik férfi ismerőse – aki nem tudott arról, hogy a sértett még kiskorú –, illetve a nő felhívtak egy-egy férfit arra, hogy találkozzanak a sértettel, aki pénzért cserébe szexuális szolgáltatást nyújtott nekik. A két férfi tudott arról, hogy a sértett még nem töltötte be a 14. életévét, a szexuális cselekményért 50.000, illetve 15.000 forintot fizettek.

Az ügyészség vádiratában a gyermekkorú személyt prostitúciós tevékenység végzésére kényszerítő elkövetőkkel és a gyermekprostitúciót kihasználó férfiakkal szemben szabadságvesztést és közügyektől eltiltást indítványozott. A vádhatóság a sértett kiközvetítésében részt vevő férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, továbbá három férfival szemben indítványt tett arra is, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el őket minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.

A gyermekprotitúció áldozatainak fele magyar

A gyermekek (18 év alattiak) szexuális kizsákmányolása szomorúan aktuális téma: egyes adatok szerint minden ötödik gyermek (18 év alatti személy) szexuális kizsákmányolás áldozatává vált Európában.

A gyermekprostítúció áldozatainak fele magyar. A gyerekek szexuális kizsákmányolásáról szóló hazai riport, az ECPAT és a Hintalovon Alapítvány közös országjelentése 2021-ben jelent meg. A jelentés összegzi azokat a magyar és külföldi kutatásokat és adatokat, jogszabályi rendelkezéseket, melyek relevánsak a magyar gyerekek szexuális kizsákmányolásával, az áldozattá válással, valamint a felépüléssel kapcsolatban. A jelentés a jogszabályi kereteken és a társadalmi jellemzőkön túl kitér az emberkereskedelem, a kényszerházasság, a turizmus területén történő kizsákmányolás és a gyerekek prostitúciós célú kizsákmányolásának hazai megjelenési formáira is.

A kutatás alapján egyértelmű, hogy a mélyszegénység és az ebből fakadó körülmények tartoznak az áldozattá válás fő tényezői közé. Az áldozattá váló gyerekek a legtöbb esetben hátrányos helyzetűek, szegény családi háttérrel rendelkeznek, és marginalizált társadalmi rétegekhez tartoznak. A fizikai, pszichológiai, érzelmi erőszak és az elhanyagolás is gyakran része volt az életüknek az áldozattá válást megelőzően is.

A szexuális célú emberkereskedelemről elsősorban EU-s és nemzetközi adatok festenek képet. Aggasztó, hogy az EU területén azonosított magyar nemzetiségű,

szexuális célú emberkereskedelem-áldozatoknak több mint a fele, egészen pontosan 64 százaléka gyerek, a gyerek áldozatok 7,4 százaléka pedig 11 évnél fiatalabb. Az összes regisztrált emberkereskedelem-áldozat közül a legtöbben, 1310-ből 647-en magyar nemzetiségűek, aminek 86 százalékát lánygyermekek teszik ki.

A 2019-es és 2020-as, az Amerikai Külügyminisztérium emberkereskedelemről szóló jelentése szerint számos olyan terület van, ahol Magyarország nem tesz eleget az emberkereskedelem elleni küzdelemhez szükséges szabályozási minimumnak. A riportból kiderül, hogy

hazánkban az áldozatok számára nyújtott szolgáltatások nem megfelelőek, különös tekintettel a gyermekotthonban, az állami gondozásban élő gyerekekre és a legális tartózkodás nélküli külföldi áldozatokra.

Ezek a csoportok további diszkriminációnak vannak kitéve, hiszen az emberkereskedelem áldozatainak azonosítási mechanizmusa nem vonatkozik rájuk. A szexuális kizsákmányolás áldozatainak többsége az ország legelmaradottabb területeiről kerül ki.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: cocoparisienne via Pixabay)

 

A tanára vette attól  az általános iskolás gyerektől a kést, aki azt szerette volna, ha „sajókazaiak mind megfizetnének" – legalábbis erről írt a fiatalkorú a közösségi médiában közzétett bejegyzésében. A diák meg is üzente az osztályfőnökének: mindenkit meg akar ölni az osztályban.