Öngyilkos lett a börtönben a győri pedofil

Interneten rendelt magának 10-11 éves kisfiúkat, most a saját zárkájában ölte meg magát, miután a bíróság kilenc év börtönre ítélte. 

 

2021. július 4., 15:41

Szerző:

A nyomozócsoport áprilisban kapta el azt a pedofil férfit, aki a Snapchat-en keresztül rendelt magának kisfiúkat, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük, természetesen pénzért cserébe, többnyire 10-11 éves kisfiúkat keresett.  

A nyomozók figyelték az alkalmazást egy ideje, majd gyermekkereskedőnek adták ki magukat, így tudtak megszervezni egy olyan találkozót, amely során a férfi, a megbeszélt pénzösszeggel a győri helyszínre érkezett abban a hitben, hogy majd egy kisfiúval távozik. A megbeszélt helyen azonban, már a nyomzók várták és rajtaütöttek a gyömörei férfin. Az akcióról videó is készült. 

Elfogása után beismerő vallomást tett és az is kiderült, hogy hasonló jellegű szexuális cselekményért korábban már elítélték. A férfit jogerősen június 22-én ítélték kilenc év letöltendő szabadságvesztésre. A vád kiskorú prostitúciós tevékenységének az igénybevétele, illetve 18 éven aluli gyermekekről pornográf felvételek megszerzése volt. Az ítélethozatal után nemsokkal öngyilkos lett a saját zárkájában, búcsúlevelében a súlyos ítéletre is hivatkozott és korábbi sajtóértesülések szerint a bíró személyeskedő megjegyzéseit is bírálta.

„Az ítélete egyébként tényleg súlyos, a bírói vonatkozásban a személyes megjegyzéseket illetően nem igaz.  Ez nem volt így benne a búcsúlevélben. A búcsúlevélben annyi áll, mint utólag kiderítettük, hogy nagyon súlyosnak tartja az ítéletet és, hogy a családjával semmiképp sem tudja tartani a kapcsolatot és feldolgozhatatlan neki a körülmény”–mondta el a 168-nak dr.Benkő Péter a férfi ügyvédje. 

Blikk információi szerint a férfi hozzátartozóit is azonnal értesítették. H. Ervinnek volt gyermeke és felesége is, akivel azonban már elváltak.

Tényleg öngyilkos lett?

A gyermekbántalmazóknak nehéz sora van a börtönökben. Akik gyerekek ellen követnek el bűncselekményt a börtönhierarchia legalján helyezkednek el. A rabtársak gyakran bántják őket. Ezért felmerülhet a gyanú, hogy nem önkezűleg, hanem idegenkezűség következtében halnak meg. A győri férfi esetében erre vonatkozóan a búcsúlevél miatt nem folytatnak vizsgálatot, ráadásul ahogy az ügyvédjétől megtudtuk, úgynevezett sorsközösségi zárkában raboskodott, tehát a cellatársai is hasonló jellegű bűncselekményeket követtek el.  

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

 

 

Tegnap 16:08

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.