Megölte szomszédját egy esztergomi férfi

Megölte szomszédját egy férfi Esztergomban pénteken, a rendőrök a bejelentést követő fél órán belül elfogták a gyanúsítottat.

2023. február 4., 09:10

Szerző:

 

A rendőrségre 2023. február 3-án kora délután érkezett bejelentés, miszerint egy férfi esztergomi családi házának udvarán fekszik. A kiérkező mentősök megállapították, hogy a férfi már nem él, valamint azt is, hogy bántalmazták őt – írta a police.hu.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki. A gyanú ezek alapján egy, a sértett szomszédságában lakó férfira terelődött, aki korábban összeszólalkozott a sértettel, majd megverte a 70 éves férfit. A nyomozók a bejelentést követő 30 percen belül otthonában elfogták a feltételezett elkövetőt.

A 28 éves B. József ellen emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást. A férfit a Komárom-Esztergom vármegyei nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

(Kiemelt kép forrása: police.hu)

 

Szándékosan savat itattak meg egy férfival még márciusban, mert sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, és el akarták hallgattatni. Az áldozathoz állítólag nem hívtak mentőt, csak kirakták a Péterfy utcai kórháznál. A rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást - írja az rtl.hu.