Nincs tovább a lúgos orvosnak

Börtönbüntetése mellett 25 millió forint kártérítést is kell fizetnie. 

2021. november 12., 11:31

Szerző:

Bene Krisztián 2013. március 12-én kábította el volt barátnőjét Renner Erikát, és locsolt lúgos maró anyagot a nő nemi szervére, mert nem tudta feldolgozni, hogy Erika elhagyta őt. A több éve húzódó per végére most pont került, az  Alkotmánybíróság elutasította Bene Krisztián panaszát, amely az ellene hozott ítélet alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányult – írja a Telex.

A lúgos orvosként elhíresült férfit 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, amiért megkötözte, elkábította, és maró lúgot locsolt volt barátnője, Renner Erika nemi szervére és annak környékére, amiért néhány hónappal korábban szakított vele. A lúgos orvos a 2018-as ítélete után 2019-ben alkotmányi panasszal élt de ezt elutasították, majd újra próbálkozott. 

Az AB mostani érvelésében rögzítette, hogy önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Márpedig sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvényellenesség, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem merült fel.

2020. november 25-én a Fővárosi Törvényszék úgy döntött, hogy Benének 25 millió forint kártérítést is kell fizetnie Renner Erikának, „amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát”. Erika a Telexnek elmondta, hogy megkönnyebbült, és bár tudja, hogy magasabb összeg is megilletné, de a magyar polgári jogrendszernek csak ennyire futja hiszen: „Magyarországon ennyit ér a testem”.

 

(Kiemelt képek: Budapest, 2018. február 22. Az ítéletet hallgatja a 2013-ban volt barátnőjét lúggal leöntő és bántalmazó orvos (k) a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermében 2018. február 22-én. A férfit kilenc év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a bíróság. Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán)