A lúgos orvos áldozatának segítségével reformálhatják meg az áldozatvédelmi rendszert

Renner Erika, a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián áldozata arról beszélt: sok bűncselekményt követnek el úgy, hogy a szabadon engedett elítélt első útja a korábbi áldozatához vezet.

2024. január 25., 18:27

Szerző:

„Meghívtam Renner Erikát – akit a »lúgos orvos« áldozataként ismert meg Magyarország –, a minisztériumunkba. Férjként, apaként mélyen megráz, ha valaki erőszakos bűncselekmény áldozatává válik. (…) Ezzel a problémával foglalkozni kell, ezért elkezdtünk dolgozni egy olyan szabályozás kidolgozásán, amely lehetővé teszi, hogy az elkövető feltételes szabadlábra bocsátásába a sértettnek is lehessen beleszólása és lehetőség nyíljon egy olyan mechanizmusra, amely alapján az áldozat kezdeményezésére a bíróság az elkövető távoltartását rendeli el” – fogalmazott Facebook-oldalán csütörtökön Tuzson Bence igazságügyi miniszter, amiről az rtl.hu számolt be.

Még azt sem árulták el, mikor szabadul a lúgos orvos

Tavaly novemberben számolt be róla az RTL Híradó, hogy a büntetés-végrehajtás nem árulta el Renner Erikának, hogy mikor szabadul korábbi támadója, a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója. Renner Erikát 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le korábbi párja, majd a nőt magára hagyta. A férfit 2018-ban 11 évre ítélték, de jó magaviselete miatt idén szabadulhat. Renner Erika tavaly azt mondta az RTL Híradónak: elvárja az államtól, hogy megvédje őt korábbi támadójától.

A BVOP viszont azzal érvelt, hogy ha támadója újra felkeresi, a rendőrségtől kérhet majd segítséget.

A Telex Tuzson Bence posztja után kereste meg Renner Erikát, aki elmondta: nagyon sok bűncselekményt követnek el úgy, hogy a szabadon engedett elítélt első útja a korábbi áldozatához vezet.

Renner Erika szerint azért hívták meg a minisztériumba, mert kíváncsiak voltak észrevételeire, ötleteire az áldozatvédelem átalakításával kapcsolatban. Így például arra – az EU más országaiban, például Spanyolországban bevett – ötletet is „jegyzetelték”, mely szerint ha az előzetesből szabadult vagy jó magaviseletéért ideiglenesen szabadlábra helyezett elítélt bármilyen módon veszi fel az áldozattal a kapcsolatot, akkor az áldozatnak legyen kihez fordulnia.

Tavaly ősz óta szeretné megtudni, mikor szabadul az elkövető

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő korábban szakított vele. Megkötözte, elkábította, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére és annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatóját hosszas kálvária után 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, továbbá örökre eltiltották a hivatásától.

„Más európai uniós országokban a sértettet az elkövető szabadulásáról időben tájékoztatják, illetve egy védelmi határozatot is küldenek, amiben részletezik, hogy ha megjelenne, hova kell fordulni és mit tehet az ember. Magyarországon viszont nekem kell mindennek utánamennem. Két hónapja küldtem levelet a megfelelő helyre, de még válaszra sem méltattak. Pedig a jogerős ítélet kimondta, hogy nem csak a tette, de a személye is veszélyes a társadalomra”

– mondta akkor Renner Erika.

(Kiemelt képünk illusztráció: Pixabay)