Idősek otthonában kezdett lövöldözésbe egy férfi: többen meghaltak

Lövöldözés volt egy horvátországi idős otthonban. A borzalomban legalább hatan meghaltak, többen pedig megsérültek. 

2024. július 22., 15:20

Szerző:

Szörnyűség történt a horvátországi Daruváron. Egy férfi egy idősek otthonában kezdett lövöldözésbe, melynek következtében legalább hat ember meghalt, többen pedig megsebesültek

Lőni kezdett 

A helyi sajtó jelentése szerint a férfi egyszer csak besétált az otthonba, majd lőni kezdett. Öt ember még a helyszínen életét vesztette, egy másik személy pedig a kórházban halt meg. Információk szerint három személy életveszélyben van, hárman súlyosan, még egy ember könnyebben sérült a támadás során. A rendőrség tájékoztatása szerint az incidens délelőtt, nem sokkal 10 óra után történt, a támadó elmenekült a helyszínről, ám a rendőrök hamarosan elfogták egy közeli kávézóban. 

Az édesanyja is az otthonban volt

Úgy tudni a gyilkos egy 51 éves nyugamazott katonai rendész, akinek az édesanyja is az idős otthon lakója volt, állítólag az asszony is a halálos áldozatok között van. Az eset kapcsán megszólalt Marin Pilić miniszter, aki elmondta, az elkövető édesanyja már tíz éve az otthon lakója volt. A miniszter állítása szerint nem tudni, mi állhat a háttérben, anya és fia kapcsolata ugyanis nem tűnt problémásnak, bár a férfi ritkán látogatta meg az édesanyját. Nikola Milina rendőrfőnök pedig arról beszélt az eset után, hogy a tömeggyilkossá lett férfival szemben már többször is intézkedtek. Kétszer a közrend és a nyugalom megzavarása, máskor pedig családon belüli erőszak miatt. 

Egy hónappal ezelőtt egy ismerősével került összetűzésbe, mindketten ittasak voltak. Abban az ügyben a nyomozás még nem zárult le 

 – mondta. A családon belüli erőszak miatt indult eljárás viszont 2004-ben zajlott, akkor apa és fia között alakult ki tettlegességig fajult konfliktus. A rendőrfőnök azt is hozzátette, az elkövető nem rendelkezett törzskönyvezett lőfegyverrel. 

A tulajdonos is megsérült 

Ivan Turudić államfőügyész, aki a tragédia után érkezett Daruvárra, elmondta, információi vannak arról, hogy a lövöldözésben megsebesült az idősek otthonának tulajdonosa is. A szörnyűség után megszólalt egy daruvári nő is, aki elárulta, a nagymamájuk is az ottonban lakik, de egyelőre nem tudnak semmit róla. 

Megértem, hogy ez egy rendkívüli helyzet. Vannak gyerekeim, unokáim, mind a városban voltak. Mind szörnyű sokkban vagyunk. Ismerem az elkövetőt és az édesanyját is 

– mesélte a nő. 

(Kiemelt kép: helyszíni fotó, Forrás: Facebook videorészlet)