Gyorsan kellett a pénz, hát jó ötletnek tűnt kifosztani a templomot

Kellett a pénz a szegény sorukat megelégelő bűntársaknak, ezért úgy döntöttek, ragasztószalaggal lopják ki azt a templomi perselyekből. Ám hibát követtek el, mert lebuktak.

2024. május 27., 10:37

Szerző:

Drága kincs a pénz, főleg annak, akinek nincs belőle sok. Valahogy így gondolhatta az az úriember is, aki rendszeresen visszajárva, egy ragasztószalaggal lopta ki a pénzt egy templom perselyeiből, de lebukott, így vádat emeltek ellene Lentiben. Az esetről a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője tájékoztatott. 

Németh Eszter közlése szerint a 44 éves szombathelyi férfi és 54 éves kőszegi társa tavaly áprilisában szabadult vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztéséből. Állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, lakóhelyük nem volt, hajléktalan életmódot folytattak, illetve ismerőseiknél húzták meg magukat.

Az elsőrendű vádlott azonban nem törődött bele balsorsába, így júliusban elhatározta, hogy a szentgyörgyvölgyi református templom perselyeiben elhelyezett pénzadományok eltulajdonításából fogja biztosítani megélhetését. Tervéről nagy izgalmában be is számolt a társának (értsd másodrendű vádlott), aki ezek után gépkocsival többször is a templomhoz szállította őt, illetve ott figyelt, amíg a fiatalabb férfi kifosztja a perselyeket.

A terv remekül sikerült, a nehéz sorsú férfiak nem egészen három hét alatt ötször mentek el Szentgyörgyvölgyre, a templomba, ahol az idősebb férfi elfordította helyükről a beltéri biztonsági kamerákat, illetve figyelt, miközben társa a templom első és hátsó ajtajára felszerelt perselyeket ürítette ki.

Az elsőrendű vádlott összesen 400 ezer forintot zsákmányolt úgy, hogy a perselyek száján kétoldalú ragasztószalagcsíkot engedett le, majd az arra ráragadt pénzt kiemelte.

A megélhetés alternatív módját választó férfiak ugyanakkor nagyot hibázhattak, mivel lebuktak, ráadásul a Lenti Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat is emelt a többszörös visszaesőnek számító bűntársak ellen, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. 

Pénz kellett neki, hát elvette

Nem ment túl messzire pénzt szerezni az a férfi sem, aki barátjától lopta el mobiltelefonját, majd nemes egyszerűséggel belépett a Netbank fiókjába, és összesen 19 millió forintot utalt át a saját számlájára, amiből félmilliót el is költött – számoltunk be korábban a 24 éves férfi tettéről.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint az elkövető 2022. augusztus 24-re virradóan a barátaival, köztük a sértettel szórakozott egy XI. kerületi lakásban. Az este folyamán több alkalommal elkérte a sértett mobiltelefonját azzal az ürüggyel, hogy azon zenét hallgathasson, így a telefon zárolását feloldó jelkód is ismertté vált előtte. Amikor pedig egy időre egyedül maradt, akcióba lendült: elhagyta a lakást és ellopta a telefont. Arra azonban vélhetően nem gondolt, hogy a sértettnek nem lesz túl megerőltető kikövetkeztetni, hogy hol hagyta el a telefonját, mint ahogyan a hatóság segítségével a pénzére is rá fog bukkanni.

A rendőrök előállították a 24 éves vádlottat és a számlájáról lefoglalták a fennmaradó összeget, így a kár nagyobb része megtérült. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a kár megtérítésére hajlandó, a cselekményt beismerő férfit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével és lopás vétségével vádolja, és azt indítványozza, hogy vele szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásban felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, valamint adjon helyt 500 ezer forint erejéig a sértett kártérítési igényének.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: BeJan / Pixabay)

A tanára vette attól  az általános iskolás gyerektől a kést, aki azt szerette volna, ha „sajókazaiak mind megfizetnének" – legalábbis erről írt a fiatalkorú a közösségi médiában közzétett bejegyzésében. A diák meg is üzente az osztályfőnökének: mindenkit meg akar ölni az osztályban.