Ez gyors volt: megtalálták az ellopott lézerpadlót

A zuglói rendőrök négy napon belül megtalálták a fényművészeti kiállítás ellopott lézerpadlóját – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon.

2024. március 8., 08:27

Szerző:

Azt írták, hogy a XIV. kerületi rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki vasárnap 21 óra körül a XIV. kerületi Fénydómból ellopott két lézereszközt, vagy ahogy a médiában szerepelt: lézerpadlót.

A nyomozás adatai szerint egy látogatói csoport tartózkodott a lézerek közelében, amikor egy ember odalépett, a kivetített fény megszűnt, a berendezéseknek pedig nyomuk veszett.

A zuglói nyomozók azonosították a lopással gyanúsítható 40 éves férfit, akinek a lakásán csütörtökön megtalálták és lefoglalták a két lézereszközt.

A nyomozók a férfit lopás vétség gyanúja miatt hallgatták ki, a lefoglalt tárgyakat pedig visszaadták a tulajdonosnak; a férfi a terhére rótt cselekményt beismerte és sajnálatát fejezte ki – áll a BRFK közleményében.

„Köszönjük a XIV. kerületi rendőrkapitányság nyomozóinak, a Fővárosi Állat- és Növénykertnek a gyors és hatékony munkát! Nagyon hálásak vagyunk a médiumoknak és a sajtó munkatársainak, hogy érdeklődtek és hírt adtak róla, illetve MINDENKINEK, aki megosztotta!”

– írták a szervezők a Fénydóm Instagram-oldalán.

Lézerpadló: nem is igazán értékes az eszköz

A Fénydóm főszervezője a Telexnek elmondta, hogy felvételek vannak a lopásról és az elkövetőkről, de adatvédelmi okok miatt ő maga sem láthatta ezeket. Kálmán Mátyás azt mondta, az ellopott lézerpadló egy viszonylag ritka és nem könnyen beszerezhető, de nem különösebben értékes eszköz.

A Fénydóm március 17-ig látogatható a balul sikerült, félkész állapotú Biodómban, ahol hazai és nemzetközi fényművészek munkái sorakoznak egymás mellett. Hétvégén többen is felkapták a fejüket a Budapest fölött lebegő kék és lila foltokra, amik a Biodómból szűrődtek ki.

A Fénydóm március 17-ig látogatható a balul sikerült, félkész állapotú Biodómban, ahol hazai és nemzetközi fényművészek munkái sorakoznak egymás mellett. Hétvégén többen is felkapták a fejüket a Budapest fölött lebegő kék és lila foltokra, amik a Biodómból szűrődtek ki.

(Fotó: police.hu)