Késsel támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre egy román férfi

Letartóztattak egy román férfit, aki január 9-én késsel támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel. Az ittas állapotban lévő férfi még a rendőrautóban, bilinccsel a kezén is a rendőrök megölésével fenyegetőzött. 

2023. január 16., 15:38

Szerző:

A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészség indítványára a többszörösen büntetett gyanúsítottat letartóztatta; a férfi a bűncselekményt két felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el. A közlemény szerint január 9-én hajnalban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy budapesti ház egyik lakásában az ott tartózkodók hangosan mulatnak és agresszíven viselkednek a magatartásukat kifogásoló lakókkal.

A rendőröknek egy ittas román férfi nyitott ajtót, és azonnal támadólag lépett fel, kiabálva kérte számon a járőröket az intézkedés miatt. A rendőrök felszólították a férfit és a lakásban tartózkodókat, hogy igazolják magukat, azonban ennek egyikük sem tett eleget. A 40 éves férfi egyre agresszívabb hangnemben kiabált és megöléssel fenyegette a rendőröket, ha be mernek menni. Az ajtóban elöl álló rendőrt próbálta a lakásból kitolni. A rendőr megkísérelte a férfit magától távol tartani, mire a férfi megütötte a járőr kezét.

A gyanúsított tovább szidalmazta a rendőröket, majd a konyhából egy 14 centiméter pengehosszúságú kést hozott és nagy lendülettel elindult a rendőrök felé, miközben azt kiabálta: „most megszúrlak titeket!” A rendőrök közölték a férfival, hogy további ellenszegülés esetén elektromos sokkolót fognak használni. Ennek hatására annak élettársa el tudta venni a kést. A rendőrök végül – az erősítés kiérkezését követően – egyesével kihívták a lakásban tartózkodókat, majd a férfit megbilincselve előállították, ő a rendőrautóban is többször megöléssel fenyegette a rendőröket.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pesti Hírlap Archív)