Egy rúd szalámi miatt késelte halálra a munkatársát egy üzbég férfi

Emberölés bűntette miatt vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség egy üzbég férfi ellen, aki késsel halálos sérülést okozott munkatársának – közölte csütörtökön a szervezet helyettes sajtószóvivője.

2023. november 9., 12:59

Szerző:

Gubala Ádám Miklós tájékoztatása alapján a 24 éves vádlott és későbbi áldozata – mindketten üzbég állampolgárok – munkavállalás céljából, engedéllyel tartózkodtak Magyarországon és azonos munkahelyen dolgoztak.

Egy ideig közös szálláson is laktak, ezért ismerték egymást.  A munkatársak között tavaly decemberben romlott meg a viszony, amikor a fiatalabb férfi azzal gyanúsította meg ismerősét, hogy az ellopott tőle egy rúd szalámit. A köztük feszülő konfliktust a vádlott nem sokkal később, éjjel akarta rendezni, ezért haragosa keresésére indult, aki éppen Hatvanból, egy születésnapi rendezvényről, ittasan kerékpározott szálláshelye felé, Kerekharasztra.

A két férfi végül egy útkereszteződésben futott össze, ahol a vádlott azonnal kollégájára támadt: a helyszínre magával vitt késsel gyomortájékon szúrta és egyik felkarján is megvágta. Ezt követően levette az addig viselt gumikesztyűjét, a közelben a késsel együtt eldobta, és elmenekült a helyszínről.

A sérült még vissza tudott térni a szállására, a mentők onnan vitték kórházba, ahol azonban a szakszerűen elvégzett életmentő műtét ellenére a férfi meghalt – idézte a vádiratot a helyettes szóvivő.    

A főügyészség nyolc év börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól arra az esetre, ha az elkövető beismeri a bűncselekmény elkövetését, emellett javasolta azt is, hogy a vádlottat 10 évre utasítsák ki Magyarországról. 

(Kiemelt kép illusztráció. Forrás: police.hu)