Kapával támadt a kutyasétáltatókra, két év börtön lett a vége

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon két év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, akit az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozva elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és állatkínzás vétségével vádolt. Az ítélet végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztették.

 

2023. október 16., 17:20

Szerző:

A bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét is.

Az ítélet szerint a sértett és családtagjai 2022. március 27-én a vádlott háza előtti útszakaszon sétáltatták a kutyájukat, amit a vádlott észrevett. A kutyája a nyitott kertkapun keresztül az utcára futott és a sértettek kutyájával kölcsönösen egymásra morogtak – vázolta a történteket az ugyeszseg.hu közleménye.

A férfi ettől indulatos lett és egy fém fejű kapával, valamint „kettévágom a kutyádat” felkiáltással kiment az utcára és a sértett kutyájára támadt.

A vádlott által használt eszköz, az ütés ereje és a támadott testtájék alkalmas volt arra, hogy az állatnál maradandó egészségkárosodás alakuljon ki. Ez csak azért nem következett be, mert a sértett a kezét a kapa elé tartotta. Az ütéstől a sértett csuklója több helyen eltört, a kutya hátán pedig zúzódás keletkezett. A férfi ezután a kapával a sértettre támadt és kétszer fejen ütötte vele, amely ütések a férfit részben a szemén, részben pedig a homlokán érték. A vádlott negyedik ütése a sértett védelmére kelő fiát érte, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A bíróság az ítéletében nem fogadta el a vádlott azon védekezését, miszerint a másik kutyát gazdátlannak hitte, mivel több száz méterre nem látott a közelében senkit. A kutyák az udvarában harcoltak, illetve a kapával csak egyet ütött, amelyet a saját kutyájára akart mérni, azonban a sértett ebbe bele hajolt. A bizonyítási eljárás eredményeképp a bíróság megállapította, hogy a bűncselekményhez vezető helyzetet a vádlott idézte elő.

A határozat szerint a sértettek a kutyára támadás pillanatában a közelben voltak és függetlenül attól, hogy melyik ebre irányult az első kapaütés, az eszköz és az ütés intenzitása alkalmas volt arra, hogy az indokolatlan fájdalmat, sérülést okozzon bármelyik állatnak. A vádlott nyilatkozatait – a sértettet ért sérülés körülményeit illetően – az eljárás során meghallgatott szakértő is cáfolta.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, egészségi állapotát, részben megbánó magatartását, a kényszerintézkedés hatálya alatti hosszú időtartamot, valamint kisebb súllyal azt, hogy a testi sértés kísérleti szakban maradt, mivel ez csak a véletlenen múlt. Súlyosító körülmény volt a kitartó szándék.

A határozathirdetésen a vádlott nem volt jelen. Az ítélet nem jogerős, a védő, illetve az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatra.

(Kiemelt kép: a bűntényhez használt mezőgazdasági eszköz. Forrás: ugyeszseg.hu)