Kábítószerrel a zsebében sétált be a rendőrségre egy szökésben lévő férfi

Fogolyszökése után kábítószerrel a zsebében sétált be egy férfi az erzsébetvárosi rendőrkapitányságra, ahová barátnőjét állították elő lopás miatt.

2023. január 18., 13:20

Szerző:

Nem várt ügyfél érkezett 2023. január 12-én a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra. A 36 éves férfi lopás elkövetése miatt előállított barátnőjét várta a rendőrségen, de hamar felfigyeltek rá – írja a police.hu.

J. Istvánt az egyik szolgálatban lévő rendőr felismerte, mivel a bűnügyi felügyelet alatt álló férfi január 12-én reggel belvárosi otthonában levágta a technikai eszközt a lábáról, majd a lakásból távozott. Ellene az V. Kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki fogolyszökés miatt. A bíróság a férfi bűnügyi felügyeletét a VII. Kerületi Rendőrkapitányságon könnyű testi sértés vétség, prostitúció elősegítése, kerítés és kitartottság bűntett gyanúja miatt folytatott eljárás miatt rendelte el.

A körözött férfi először hamis adatok bediktálásával próbálta megvezetni az intézkedő rendőrt, azonban nem járt sikerrel. Ruházatának átvizsgálása közben a járőrök két tasak kábítószergyanús anyagot is találtak, amelyet lefoglaltak. J. István az intézkedő rendőröknek elmondta, hogy az eszközt azért vágta le a lábáról, mert több elintézni való dolga is volt, és barátnőjével is szeretett volna lenni. Találkozójuk helye időközben módosult, mivel a nőt a kerületi rendőrkapitányságra lopás gyanúja miatt előállították.

A 36 éves J. Istvánt a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek eltartóztatásának indítványozására. ​

(Fotó: Merész Márton/168.hu) 

 

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön elrendelte annak a magyar állampolgárságú nőnek az ideiglenes átadási letartóztatását, akivel szemben bűnszervezetben való részvétel, csalással kapcsolatos bűncselekmények, valamint bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosása  bűncselekmények elkövetése miatt a Catanzaroi Bíróság nyomozási bírája bocsátott ki európai elfogatóparancsot.