Jó pár ittas sofőrt fogtak a rendőrök vasárnap hajnalban Óbudán

A budapesti rendőrök újra a hétvégi bulikból alkoholos állapotban volán mögé ülő járművezetők kiszűrésére szerveztek akciót vasárnap hajnal, reggel.

2022. november 27., 16:30

Szerző:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányságának egyenruhásai az óbudai polgárőrök és közterület-felügyelők támogatásával ellenőrizték a közlekedőket 2022. november 27-én 4 és 10 óra között – írta a police.hu.

Az egyenruhások a kerület több pontján, valamint mozgó ellenőrzés során 614 gépjárművezetőnél alkalmaztak alkoholszondát. A szűrés során négy vezetőt fogtak el ittas vezetés miatt, másik négyet pedig mintavétel céljából állítottak elő. A nyolc ittas vezető közül kettőnél kábítószergyanús anyagot is találtak, velük szemben kábítószer birtoklásának gyanúja miatt is eljárás indul. Két vezetővel szemben pedig azért indul büntetőeljárás, mert úgy vezettek, hogy korábban már eltiltották őket a járművezetéstől.

Hét emberrel szemben az ittas vezetést és a biztonsági öv használatának elmulasztását szankcionálták közigazgatási bírsággal, két esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki a stop tábla figyelmen kívül hagyása miatt. Hasonló ellenőrzésekre a későbbiekben is lehet számítani a fővárosban.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Komka Péter)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.