Rács mögé kerülhet az idős nőket behálózó internetes csaló

A Tatabányai Járási Ügyészség csalás miatt nyújtott be vádiratot egy férfival szemben aki két – interneten megismert – idős nőt csapott be.

2023. július 27., 10:21

Szerző:

 

A Tatabányai Járási Ügyészség csalás miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki két – interneten megismert – idős nőt csapott be – a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A vádirat szerint a férfi interneten keresztül ismerte meg a 70-es éveiben járó tatabányai nőt, akivel megegyezett abban, hogy Pécsre fogja költöztetni, ahol majd gondoskodik róla, ezért eltartási szerződést is kötnek. A férfi 2020 júliusában a nő bankszámlájáról felvetetett vele 800.000 Ft-ot, azzal a valótlan indokkal, hogy abból megvásárolja azt a gépkocsit, amivel Pécsre költözteti, majd további 1.000.000 Ft-ot azzal, hogy azt az összeget pedig a sértett költöztetésére fordítja. Az idős nő az így felvett pénzt mindkétszer átadta a férfinak, aki azonban a költöztetés érdekében semmit nem tett, a sértettről való gondoskodás nem állt szándékában.

A férfi ugyanebben az időszakban interneten megismert egy 60-as éveiben járó kaposvári nőt, akivel szerelmi viszonyt alakított ki. A férfi 2020 júniusában megkérte a nőt arra, hogy vásároljon neki részletre egy 200.000,- Ft értékű laptopot úgy, hogy a törlesztőrészleteket a férfi fogja fizetni. A vádlott azonban a törlesztőrészleteket nem fizette, így az áruvásárlási hitelt nyújtó bank a sértettel fizettette ki a termék teljes vételárát. A férfi, 2020 nyarán 130.000,-Ft készpénzt is kölcsön kért, valamint aranyékszereket kért el, azért, hogy azokat zálogba adja. A sértett mind a pénzt, mind pedig a 780.000,-Ft. értékű ékszert átadta a férfinak, akinek ígéretével ellentétben nem állt szándékában azokat visszaadni.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a büntetett férfit börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra ítélje, valamint kötelezze a sértettek kárának megfizetésére.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: KTSDESIGN / SCIENCE PHOTO LIBRARY / KTS / Science Photo Library via AFP)