Verekedett és fegyverrel fenyegetőzött egy szolnoki pizzéria előtt

Egy korábbi nézeteltérés miatt támadt ismerősére a 27 éves férfi.

2021. július 26., 16:40

Szerző:

Egy szolnoki férfi megjelent az egyik helyi pizzéria előtt még múlt pénteken, és az ott tartózkodó ismerősét korábbi nézeteltérésük miatt megöléssel fenyegette. 

A nadrágja zsebéből elővett egy gáz-riasztó pisztoly, amit az ismerősére fogott. A fenyegetőző férfi ezután több alkalommal ököllel megütötte a másikat, majd dulakodni kezdtek, miközben sikerült a támadótól megszerezni a pisztolyt. Ezt követően a bántalmazó távozott a helyszínről. 

A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a 27 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárásban kiderült, hogy a szolnoki férfi már előző nap is megfenyegette az ismerősét, hogy megöli. A nyomozók a fegyvert a hozzá tartozó lőszerekkel együtt lefoglalták.

(Kiemelt kép: police.hu)



Csalás gyanújával indítottak figyelmeztetést szakértők, miután a mobilszolgáltatók nevében elkövetett akciók után a banki szektor lett a netes bűnözők legújabb célpontja. A szakemberek szerint néhány egyszerű szabály betartásával sokan megóvhatják magukat a kártól.