Emberölés miatt vettek őrizetbe két embert a csepregi gyerekhalál ügyében

Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek két embert a csepregi gyerekhalál ügyében – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

2022. augusztus 2., 16:19

Szerző:

Február 8-án értesítették a rendőrséget arról, hogy egy csepregi családi házban gyerekholttestet találtak. Lapértesülések szerint az áldozat egy két és fél éves kisfiú volt, aki négy testvérével és szüleivel lakott együtt.

Az ismeretlen tettessel szemben indult nyomozás során márciusban egy nőt és egy férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és kiskorú veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki – olvasható a Police.hu oldalon.

A rendőrség tájékoztatása szerint az igazságügyi szakértői vélemények és a nyomozás eredményeként kedden emberölés minősített esete, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

(Kiemelt kép: 168.hu | Merész Márton)

Csaknem negyven tő kannabiszból álló, öntözőrendszerrel ellátott drogültetvényt számoltak fel, majd fogták el a feltételezett termesztőt a rendőrök Pécsen – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Ceglédtől Üllőig követtek és próbáltak megállítani a rendőrök egy teherautót, amely száguldozva akarta elkerülni az intézkedést. Nekiment egy rendőrautónak is, végül egy árokba csapódott. A raktérben 20 menekült tartózkodott.