Emberölés miatt emeltek vádat két nő ellen egyikük anyósának halála ügyében

Emberölés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség két nő ellen, amiért ők mulasztásukkal siettették egy általuk gondozott idős, rossz egészségi állapotban lévő asszony, egyikük anyósának halálát.

2022. december 12., 10:57

Szerző:

A vádhatóság MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a 86 éves idős nő fiával és annak feleségével lakott együtt 2021 szeptemberétől. Mivel teljeskörű önellátásra képtelen volt, gondozó járt hozzá és menye segítette. A két nő között rövid idő alatt bizalmas viszony alakult ki, és a beteg asszony menye többször jelezte a gondozónak: élete sokkal könnyebb lenne, ha anyósa nem élne.

A következő hetekben az idős asszony állapota folyamatosan romlani kezdett, ennek ellenére a két nő nem intézkedett érdekében, orvost, mentőt nem hívtak hozzá, mindezek következtében pedig az idős asszony meghalt. A vádhatóság közleménye szerint az ápoló rögzítette a másik nővel folyó beszélgetéseit, majd a sértett halála után a felvételekkel megzsarolta az áldozat menyét. A zsarolás miatt külön büntetőeljárás van folyamatban az ápolónő ellen a Komlói Járásbíróságon – olvasható a kommünikében.

(Kiemelt képünk illusztráció: villogó. Fotó: Merész Márton/168.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.