Nem ússza meg büntetlenül a rendőrt gázoló terepjárós

Intézkedni akart a rendőr, de a gyanúsított együttműködés helyett inkább gázt adott.

2021. november 25., 17:04

Szerző:

Hivatalos személy elleni erőszakkal és súlyos testi sértéssel gyanúsítja a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség azt a férfit, aki kedden Baranya megyében autójával elsodort egy rendőrt – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A terepjáróval közlekedő gyanúsított a jármű hátsó kerekével áthajtott a vele szemben intézkedő rendőr combján is; a rendőr súlyosan megsérült, elszakadt a térdszalagja 

– közölték. A férfi elismerte bűnösségét – tették hozzá.

A 29 éves férfi egy rendszám nélküli terepjáróval közlekedett egy település külterületén, ezért a komlói járőrök ellenőrizni akarták.

Az autós a rendőrök jelzésére nem állt meg, és a főútvonalról egy földútra hajtva menekülni próbált. A rendőrök autójukkal elállták az útját, megállásra kényszerítették, de a férfi a felszólítások ellenére nem volt hajlandó kiszállni a járműből. Az egyik rendőr a terepjáró vezető felőli ajtajához ment, megkísérelte kinyitni, miközben a másik kezével a sofőr ruházatára fogott rá. Ennek ellenére a férfi gázt adott és elsodorta a törzszászlóst – ismertették a közleményben.

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: 168.hu / Merész Márton)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.