Egerből is kitiltaná a rendbontó fiatalt az ügyészség

Többször került már összetűzésbe a rendőrséggel a renitens fiatal, mégsem állt le. 

2021. július 21., 16:22

Szerző:

Makacsul szembeszegült mások akaratával az a jászsági fiú, akinek a városból való kitiltását kérvényezte az Egri Ügyészség. A 20 éves férfi azután utazott Egerbe, hogy összeveszett a családjával. Pénze nem volt és a lakhatását is magának kellett megoldania. Közterületek padjain húzta meg magát. Kicsit merész kijelentés azonban, hogy meghúzta magát, hiszen a városba való megérkezéstől számítva sorozatban követett el erőszakos bűncselekményeket.

A csavargó és italozó életvitelt folytató fiatal egyik nap felment egy tízemeletes egri ház tetejére, ott előbb könnyített magán, majd felkapott egy járólapot, amelyet puszta szórakozásból a ház tetejéről a mélybe hajított. A súlyos betonelem szerencsére senkire nem esett rá, csak egy ház előtt parkoló járműre. Ezzel közel egymillió forintos kárt okozott az autó tulajdonosának. Ezután sem nyugodott le, a város főterére ment, ahol indok nélkül egy fiatalkorú fiúhoz lépett és nagy erővel belerúgott. A helyszínről elszaladt, napokkal később ismét belekötött fiatalokba, akik hívták a rendőröket, így sikerült végre elkapniuk és őrizetbe venniük a férfit.

Az ügyészség kérvényezte az azonnali börtönbüntetését, továbbá, hogy határozott időre tiltsák ki Eger városából.

(Kiemelt kép: Eger belvárosa 2019. március 29-én. Fotó: Michel Flundra / Nurphoto/AFP)

Csalás gyanújával indítottak figyelmeztetést szakértők, miután a mobilszolgáltatók nevében elkövetett akciók után a banki szektor lett a netes bűnözők legújabb célpontja. A szakemberek szerint néhány egyszerű szabály betartásával sokan megóvhatják magukat a kártól.