Cserbenhagyásos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

Halálos áldozata is van a balesetnek.

2021. december 15., 06:19

Szerző:

Cserbenhagyásos balesetben halt meg egy gyalogos Debrecenben kedd este – írja az MTI a rendőrség közleménye alapján.

A baleset a Pósa utcában történt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között egy autó elütött egy gyalogost. A gépjármű vezetője segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt – tudatta a rendőrség.

A rendőrség kéri, hogy aki látta a balesetet, illetve azt követően megállt segíteni, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság

Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: 168.hu / Merész Márton)

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a rendőrt megszúró fiatalkorú fiú őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A nyomozó ügyészség – mivel fennáll vele szemben a szökés, illetve elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye – indítványozta a fiú letartóztatását, amelyről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója szombaton dönt.

Nyomoz Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanújával amiatt a hangfelvétel miatt, amit a Metropol tett közzé szerdán. A felvételen a gyanú szerint az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor hallható, amint megnyugtat egy szülőt, hogy bár a gyerek a pontszáma alapján nem tudtott volna bekerülni, mégis felveszik, mert a szülő fizetett félmillió forintot.

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön elrendelte annak a magyar állampolgárságú nőnek az ideiglenes átadási letartóztatását, akivel szemben bűnszervezetben való részvétel, csalással kapcsolatos bűncselekmények, valamint bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosása  bűncselekmények elkövetése miatt a Catanzaroi Bíróság nyomozási bírája bocsátott ki európai elfogatóparancsot.