Börtönt kért az ügyészség a férfira, aki szándékosan ütött el egy biciklist

A biciklis súlyos lábsérülést szenvedett. 

2023. február 20., 10:11

Szerző:

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfival szemben. Az elkövető 2021 októberében, közlekedési konfliktusba keveredett egy biciklis futárral a belvárosban, majd ezt követően szabálytalanul, forgalommal szemben hajtott be egy egyirányú utcába, ahol az őt utolérő és számon kérő kerékpárost szándékosan elütötte, közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2021. október 28-án, délután, gépkocsival közlekedett a VII. kerületben, amikor közlekedési konfliktusba keveredett egy biciklis futárral. Ezt követően a sofőr szabálytalanul, forgalommal szemben behajtott egy egyirányú utcába, ahol azonban egy szemből, szabályosan érkező taxi miatt meg kellett állnia. Ekkor érte utol a kerékpáros, aki az ablakhoz hajolva, kérdőre vonta őt a korábbi közlekedési helyzet miatt, amelyet a vádlott részéről veszélyesnek ítélt. Ebből adódón rövid szóváltás alakult ki a felek között, amitől a vádlott ingerült lett, hirtelen gázt adott, majd a járművét szándékosan rákormányozta a mellette álló kerékpárosra. Az elütés következtében a biciklis a járdára zuhant és súlyos lábsérülést szenvedett. Ezután a vádlott kitolatott az utcából, leparkolt, majd visszament a helyszínre.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű, szándékosan gázoló sofőrt súlyos testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől történő végleges hatályú eltiltást indítványoz a vádiratban.

(Fotó: KTSDESIGN / SCIENCE PHOTO LIBRARY / KTS / Science Photo Library via AFP)