Békéscsabai emberölés: a késelő annyiszor szúrt, hogy az élet kioltása volt a célja

Az ökölvívó-válogatott volt edzőjét késelték halálra egy békéscsabai hotelben, miközben a munkáját végezte.

2023. augusztus 17., 16:45

Szerző:

Mint azt megírtuk, kedden este 10 óra előtt nem sokkal egy vendég szóváltásba keveredett a békéscsabai Kórház utcában egy hotel alkalmazottjával az épület egyik teraszán, majd dulakodás közben egy késsel halálos sebeket ejtett rajta. Azóta kiderült, hogy a szálloda építésén dolgozó, két randalírozó személy miatt kellett kihívni a biztonsági szolgálatot. Szabó Sándor, aki egyébként a magyar válogatott korábbi ökölvívó-edzője volt, már valószínűleg találkozott velük az eset előtt, ezért úgy gondolta, hogy az ügyet egymaga rövidre zárja.

„Még meg nem erősített információk szerint Szabó Sándor mindkét támadóját leütötte, majd kötelességből közelebb lépett hozzájuk, és az egyikük fölé hajolt, hogy felmérje, szükség van-e orvosi segítségre, gyilkosa ekkor több helyen megvágta és megszúrta a lábát. Ekkor Sándor a földre esett, majd az elkövető fölénybe kerülve többször mellkas tájékon szúrta, a tanuk szerint a gyanúsított egyik társa meg is rugdosta a már földön fekvő Sándort. De hangsúlyozom, ezek még meg nem erősített információk az esetről. A kés a gyávák fegyvere, és ez egy alattomos támadás volt.” – mondta a Bastion Group ügyvezetője.

Eddig tisztázatlan, hogy Szabó Sándor alkalmazott volt-e a hotelben, vagy külsős biztonsági cég embereként érkezett-e a helyszínre, de annyi bizonyos, hogy a támadók túlerőben voltak vele szemben.

Hajós István biztonságtechnikai szakértő szerint ilyen esetekben mindig létszámfölényt kell kialakítani, és adott esetben kettő a négy elleni szituációban lehetett volna rendezni biztonságosan a helyzetet, mert, ahogy a szakzsargon tartja: egy őr nem őr.

„Az elkövetők őrjöngéséből arra lehetett következtetni, hogy alkohol vagy más tudatmódosító szer hatása alatt álltak. Ezeket a személyeket viszont rendkívül nehéz megfékezni és számítani kell arra is, hogy meggondolatlanul cselekszenek. Sajnos ez történt ebben az esetben is” – mutatott rá a Bastion Group ügyvezetője.

Hozzátette, Szabó Sándor részéről hősies tett volt, hogy két mindenre elszánt emberrel szembeszállt. Mivel az áldozat jártas volt a küzdősportok terén, úgy ítélhette meg, hogy egyedül is meg tudja oldani ezt a helyzetet, de arra nem számított, hogy kés van az elkövetőknél és készek is azt használni.

A biztonságtechnikai szakértő szerint a késhasználat a békéscsabai tragédia esetén nem egy vágásra vagy szúrásra terjedt ki, ami önvédelemmel magyarázható lenne, hanem tudatos volt.

A gyilkos annyiszor szúrt, hogy nyilvánvalóan az emberi élet kioltása volt a célja.

Hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló tragédiák, a szakember azt javasolja, hogy a biztonsági őrök mindig próbáljanak fizikai és pszichikai fölényt kialakítani, valamint legyen náluk támadást elhárító eszköz, akár gumibot vagy gázspray.

Úgy fogalmazott, ha Szabó Sándornál gázspray lett volna, akkor talán lehetett volna esélye még időben megfékezni az elkövetőket, időt nyerni vagy további segítséget hívni. Véleménye szerint érdemes lenne a jogalkotóknak megfontolni, hogy a magasabb szintű, jó képzéssel ellátott biztonsági őrök egy része tarthasson magánál gázriasztó vagy gumilövedékes fegyvert, hogy ne a saját kezükkel kelljen védekezniük.