2018/07 Több fényt!
Ki merte volna lehallgattatni Orbán vejét?
Általános tapasztalat, hogy az országos közvilágítás-korszerűsítést követően rosszabbak lettek a látási viszonyok az érintett településeken. A műszaki tartalommal azonban az OLAF-nak nincs gondja, csak az egykori közbeszerzésekkel, valamint a szerződésekkel kapcsolatban tesz észrevételeket. Kérdés, ezeknek van-e büntetőjogi következményük. A korábban lezárult Elios-beruházásokat érintő nyomozás során nem voltak: akkor ahhoz, hogy tovább lehessen lépni, le kellett volna hallgatni a kormányfő vejét és Tiborcz István üzleti körét. De ugyan ki merte volna elrendelni ezt? Rajnai Attila írása.
Végtelenített pávatánc
Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok – ezt a tanácsot adta Orbán Viktor 2011-ben külföldi diplomatáknak. A migrációs politikájára is érdemes így tekinteni. Miközben a Fidesz vezető politikusai kemény elszántsággal szajkózzák, hogy egyetlen bevándorlót sem fogadunk, a magyar állam tavaly mégis 1300 menekültet részesített oltalomban. A hazugságokra épített kormánykampány azt állítja, az Európai Unió és az ENSZ is az állítólagos Soros-tervet követi: milliónyi menekültet akarnak betelepíteni Magyarországra, csakhogy a magyar diplomaták részvételével is készülő legújabb hivatalos európai dokumentumok szerint nincs ilyen szándék. Mindenesetre hozzánk ma már gyakorlatilag lehetetlen bejutniuk a menekülteknek, a január végén életbe lépett új ügyviteli rend szerint napi két kérelmet fogadnak be a határ menti tranzitzónákban. Mára leépült a teljes hazai menekültügyi ellátórendszer, amelynek fejlesztésére az unió 2013-ban még 400 millió forint támogatást is adott. Hiába kértünk, nem kaptunk adatokat arról, jelenleg hányan és hol várakoznak az országban menedékkérelmük elbírálására. Akit egyébként mégis befogadunk, azt harminc nap után kilökik a vámosszabadi befogadóállomás kapuján. Mindez abból következik, hogy miközben Nyugat-Európában a menekültválságot alapvetően integrációs kérdésként kezelik, idehaza a kormány nemzeti sorskérdést faragott belőle. Egyebek mellett erről beszélgettünk Csepeli György és Örkény Antal szociálpszichológusokkal, a most megjelent Nemzet és migráció című tanulmánykötet két szerzőjével. Mint elmondták, a hazai politikai erőknek az alapoknál kezdve kellene újraépíteniük a nemzeti identitásunkat, ehhez képest a jobboldal egy avítt nemzetfogalommal operál, a baloldal pedig egyelőre semmit nem tudott megfogalmazni a modern nemzeti identitásról. Összeállításunk.
Az oktatásban elmaradt a rendszerváltás
Az oktatásban nem volt rendszerváltás. Ugyanazok az emberek kerültek a szakmai irányításba, akik kiszolgálták a Kádár-rendszert. Aki azt az oktatáspolitikát szolgálta ki, nem fog másként gondolkodni – mondja Majoros Mária matematikatanár, a Maimonidész Gimnázium oktatási programjának egyik megalkotója. Ónody-Molnár Dóra interjúja.
Gyöngyösi kármentés
Miközben a múlt héten az MSZP választmányi ülésén döntés született a szövetségi politikáról és a korábbi választásnál kevesebb befutó hellyel kecsegtető országos listáról, folytatódott a rituális önleépítés is: a pártnak sikerült megszabadulnia egy ígéretesnek tartott választókerülettől (Heves megye 2-es), egyúttal Gyöngyös polgármesterétől, a párt alapító tagjától, Hiesz Györgytől. Hiesz könnyeivel küszködve jelentette be, harminc év után kilép a pártból, miután a vezetés arra ösztönözte, hogy „engedje maga elé” a liberális Fodor Gábort. Az alapszervezetet Fodor miatt már-már az önfeloszlatás fenyegette, amikor színre lépett Molnár Gyula. A pártelnök sandasággal vádolta a polgármestert, aki szerinte így akart megszabadulni a képviselőjelöltségtől s az egyre terhesebbé váló MSZP-től. A pártvezetés végül visszavonta a frontvonalból Fodor Gábort, sőt lehagyták a biztos parlamenti bejutók listájáról is. Ebben az állapotban kerestük fel a baloldal, a Fidesz és a Jobbik szoros küzdelméről ismert Gyöngyöst. Buják Attila riportja.
Leütött a beteg
„Ha a barátom nem jön ki élve, akkor maguk sem!” – íme egy „aggódó” hozzátartozói mondat, amely egy vidéki sürgősségi osztályon hangzott el. A példa ugyan extrém, de a kórházi beteget körülvevő látogatósereg látványa annál ismerősebb. Zsúfolt kórtermek, az éjszaka közepén felbukkanó szerető családtagok, a diéta értelmét alapjaiban megkérdőjelező trakták, ágy szélén ücsörgő látogatók. Hiába van mindenütt házirend, hiába szigorították nemrég a látogatási szabályozást, a sokszor rosszul értelmezett aggódás felülír minden előírást. Főleg, ha a gyerekünkről van szó. Szakemberek úgy látják, nem létezik látogatási morál, minden a hozzátartozók jóérzésén múlik.
Pokémon, go!
Lecsúszófélben lévő magyar család, valószínűleg ismerjük őket a szemközti lépcsőházból. Megállíthatatlanul sodródnak a rendszerben lefelé. Az évekkel ezelőtt munka nélkül maradt, ötvenes apa kapaszkodóit rég nem a valóságban, hanem a virtuális világban keresi. Sikerei a Pokémon nevű stratégiai játékhoz és a reggeltől estig nyomkodott okostelefonhoz kötik. Valamennyien elvágyódnak, az anya még bízik abban, hogy a dolgok jóra fordulhatnak. Tóth Krisztina drámáját február 20-án mutatja be a Rózsavölgyi Szalon. A Pokémon go című darab az első dialógusokig mulatságos, a szívet fokozatosan megüli. Kérdéseink persze maradnak. Miért használ az egyik legérzékenyebb magyar költő ennyire érdes, „nagyvárosi nyelvet”? Honnan szerzi verbális megfigyeléseit? Milyen metszetekben lapul meg a versben a mindenen átszűrődő politika? A bemutató előtt Tóth Krisztinával beszélgettünk.
