Így válhat a lakás világosabbá lámpák nélkül is: gyors módszerek a sötétség elűzésére
Télen még fontosabbá válik, hogy a lakás a korábbinál is világosabb legyen.
A természetes fény beengedése télen talán még lényegesebb, hiszen ilyenkor annyira rövidek a nappalok, hogy még akkor is vágyunk a világosságra, ha egyébként nem lehet okunk a panaszra az otthonunk fekvését illetően. Néhány bevált módszert ilyenkor is érdemes kipróbálni, hogy kellemesebbé váljon az egész lakás – mutatott rá a The Spruce.
Egy észak felé néző helyiség soha nem lesz annyira világos, mint egy olyan szoba, amelynek déli irányba néznek az ablakai. Ám a sötét téli hónapokban napközben sem érkezik be túl sok fény a lakásba, akármilyen fekvésű is, így érdemes minden lehetőséget megragadni annak érdekében, hogy fényesebbé váljon az otthonunk.
A szürkeség és sötétség a hangulatunkra is rányomja a bélyegét, és már számos tanulmány bizonyítja, hogy a depresszív hangulathoz is hozzájárulhatnak a téli fényviszonyok. A lámpafény is segít valamelyest a helyzeten, ám a természetes fény az, amely igazán jó hatással van a szervezetre – már csak azért is, mert segíti a D-vitamin termelését.
Ettől lesz a lakás igazán kellemes hangulatú
Nem kell rengeteg pénzt költeni arra, hogy több lámpa kerüljön a helyiségekbe, amelyek ráadásul áramot is fogyasztanak. Bár esténként ezek is hangulatossá varázsolhatnak egy-egy helyiséget, ám természetes fénnyel is fel lehet tölteni a lakást napközben.
Az egyik bevált módszer, amelyet a lakberendezők is alkalmaznak, a tükrök megfelelő elhelyezése. Amennyiben az ablakokkal szemben kerülnek a falra, egyrészt tágítják a teret, másrészt szétszórják a kintről érkező fényt, hiszen egyúttal meg is sokszorozzák azt. Már a festésnél is érdemes számolni azzal, hogy a világosabb színek a falakon előnyösebbek lehetnek, különösen akkor, ha tudjuk, hogy sötétebb helyiségről van szó. A világos árnyalatok kellemesebbé tehetik a kisebb alapterületű szobákat is.
Triviálisnak tűnhet, de az ablaktáblák megtisztítása is sokat segíthet: meglepő lehet, mennyi por és szennyeződés kerül rájuk, amelyek miatt kevesebb fény szűrődik be a lakásba. Emellett a világosabb függönyök, illetve a fehér vagy krémszínű ablakkeretek is hozzájárulnak ahhoz, hogy világosabbá váljon egy helyiség.
Optikailag az is sokat segíthet, ha a mennyezet világos, és ezt esetleg felfelé irányított lámpákkal is megvilágítjuk esténként, de a bútorok árnyalata is nagyon fontos: ha nem áll rendelkezésre túl nagy hely, érdemes világosabb berendezést választani, és akár a szőnyegekkel és egyéb szövetekkel is sokat lehet javítani egy helyiség hangulatán.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)