Így dekorálja a nappalit karácsonyra
A nappali sokféle dekort kaphat karácsonykor, most megosztjuk a lakberendezők kedvenceit!
A nappali az otthon egyik fontos helyszíne, főként karácsonykor. A legtöbb családnál ebben a helyiségben gyűlik össze mindenki, itt állítják fel a karácsonyfát, adják át egymásnak az ajándékokat vagy éppen beszélgetnek egy kávéval az ebédet követően. Mivel egy fontos tér, ezért a dekorálásból sem érdemes kihagyni, az Architectural Digest lakberendezői pedig elárulták, hogyan lehet a legkönnyebben feldobni a nappalit.
Ezek a legegyszerűbb nappali dekorációk
Julian Thomas, lakberendező elárulta a lapnak, a karácsonyi dekorációnak nem feltétlenül kell arról szólnia, hogy mindent mindent lecserélünk. A megszokott színsémától sem kell eltérni, hiszen mint a lakberendezés több területén, itt is az a lényeg, hogy a kiválasztott dekortárgyak passzoljanak a személyes stílusunkhoz, és persze az otthon többi eleméhez.
Különleges színek
A karácsonyi dekoráció terén sokáig a piros és az arany uralták a trendeket. Azonban kell feltétlenül ebben a két árnyalatban gondolkozni, és a zöldtől is nyugodtan el lehet térni. A hagyományos karácsonyi árnyalatoktól a lakberendező szerint ajánlott is eltérni.
„A piros és a zöld a hagyományos karácsonyi színek, de szeretek egy kicsit elszakadni a hagyományoktól, és az élénk ékszertónusokkal drámai és kifinomult megjelenést varázsolni az ünnepi szezonra”
– árulta el. Hozzátette, hogy remek választás például a sötétebb lila. A tónus nagyszerűen működik például barnával, a vörös egyes árnyalataival és persze a fémes dolgokkal, így nagyon sokoldalúan kombinálható.
Egyszerű dekorációk
Igazán egyszerű dekorációs ötlet és otthon is elkészíthető, ha különféle üvegedényeket tölt meg dekorációkkal. Az üvegeket olcsón be lehet szerezni, és elhelyezhetőek bennük például karácsonyfadíszek, tobozok, esetleg gyöngyök. Bármelyiket is válassza, nagyon mutatós lesz velük a végeredmény.
Fémes részletek
Nem csupán az élénk színekre érdemes koncentrálni, ha karácsonyi dekorációról van szó. Az arany, ezüst és a bronz ragyogást visznek a térbe, és minden apróságot sokkal fényűzőbbé tesznek. Nem kell velük túlzásba esni, elegendő, ha finoman jelennek meg a fémes árnyalatok a fő tónusok mellett.
Ajándékdobozok dekorációként
Akár becsomagolt ajándékok is lehetnek a dekoráció részei, ehhez azonban arra van szükség, hogy a csomagolás színei megegyezzenek a karácsonyfadíszek és az egyéb dekortárgyak színeivel. Ha natúr csomagolópapírt vásárol, azt különféle masnikkal, festékkel könnyedén feldobhatja.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)