Zórád 99

Annyi évvel halála után is keressük a helyét. Tehetséges képregényrajzoló, vagy korszakos jelentőségű festő? Korhely vándorpiktor, aki levetett, múlt századi szerepekben tetszelgett, bárzongorák és konyakok mellett, vagy az utolsó lovag, aki Mikszáth és Krúdy világát mentette át a huszadik század képzőművészetébe?

Lelkes rajongótábora van, urnasírján mindig friss a virág, kalózkazettáit (egyiken magyar nótákat énekel, másikon Zerkovácokat dúdol saját kíséretével) szorgos kezek másolják, rajzos emlékiratát antikváriumok polcáról kapkodják el a zórádiánusok. De a művészettörténet ma sem igen akar tudomást venni róla. Képei másolatokban terjednek, az eredetiek meg romlanak, kallódnak szerteszét.

Magam (nincs miért tagadnom) a lelkes Zórád-hívők közé tartozom. Jelentős festőnek, grafikusnak tartom, aki talán nem mindig bánt elég körültekintően a tehetségével, de talentumból annyi jutott neki, hogy volt miből tékozolnia.

És alkotott sok-sok maradandót is. A Toldi-sorozata például minden lapjában remekmű, a visszaálmodott tabáni képek is azok, mint ahogy régi nagyjainkról készített, szürreális-valóságos elemeket vegyítő portrésorozata is az. Túlságosan harsány, túlságosan szélsőséges a szerep, amelyet játszott, meglehet, ettől nem látjuk még tisztán művészi értékeit.

Talán születésének századik évfordulója meghozza ezt is. Mindenesetre – ahogy egy Zórád Ernőhöz illik – az ünnepségsorozat már a 99. születésnapon megkezdődött, az Aranytíz Galéria tárlatával. És vannak mindenféle szép tervek a jövőre nézve is.

Ütött az órád, Zórád! (Bocs.)