Zöld zóna
Kimerítő film. Mindig futunk, lövünk, üldözünk vagy menekülünk (méghozzá ezekben a nehéz golyóálló mellényekben), nem csoda, hogy elfáradunk. Kimerülünk.
S amennyit szalad, forog, száguld, pörög velünk a kamera a setét sikátorokban! Lövés jobbról, rakéta balról, orvlövész a toronyban, fogolykínzás félkezes fojtogatással, ellentétes parancsok, sehova sem vezető akciók, kilőtt kollégák, titkos ellenfelek, Bagdad, 2003. Ez volt?
A tömegpusztító fegyverek felderítésére (és így a háború igazolására) szolgáló egység katonaerényeket mutató altisztje, bizonyos Miller főtörzszászlós megelégeli, hogy a bőrét naponta feleslegesen viszi a vásárra. Valaki orránál fogva vezeti, hamis címekre küldi a parancsnokság. „Saját hírszerzőnktől” forrás megjelöléssel vezényelik őket a használaton kívüli vécégyárba...
A régi jó amerikai patentok persze most is hatnak. A lusta óriás, a nagy szervezet ellen becsületből fellázadó magányos harcos ezúttal nem a rendőrséget akarja megváltani, hanem a hadsereget. (Ez sem könnyebb.) Vannak segítői, s vannak akadályozói, olyan is, aki mellett III. Richard kisinaskodhatna.
Érdekes, hogy a CIA más filmekben oly obskurus munkatársai itt és most a jó oldalon harcolnak a galád főnökök ellen. Az viszont feltűnő, hogy míg az akciókat hibátlan összehangoltsággal hajtják végre, addig a harcoló katonák át- és visszahelyezése vagy sikerül, vagy nem. Amint fura az igazságszolgáltatásra hivatott sajtó minimum ellentmondásos szerepe is. Mosolyognánk, ha volna kedvünk. De nincs.
Mindenesetre az iraki rendszerváltás, a rakétás forradalom nem volt babazsúr! Megláthattuk a filmből azt is, ki volt igazi iraki, ki nem volt igazi iraki, s végül is megérthető, hogy ez nem Amerika háborúja volt, hanem George Bushé.
De a hős attól még hős marad, – mondja a film.
(Rendezte: Paul Greengrass, főszerepben Matt Damon.)
