Weiler Péter és a piros keret
Egy szép utazás rövid története.
Weiler Péter, Magyarország egyik legismertebb kortárs képzőművésze két éve meghalt nagymamájának állított emléket egy piros, fa köré installált kerettel New Yorkban. Végig cipelte a metropolisz utcáin, és elmondása szerint próbált mindent úgy csinálni, ahogy szeretett nagymamája is tette volna: például beült abba a kávézóba, ahova ő is beült volna.
„Emlékszem, egyszer a nagymamám, aki Budán lakott, lejött elém, amikor meglátogattam, és miközben ő mosolyogva integetett, én szomorúan arra gondoltam, a mögötte lévő sárga pad túl fog élni mindannyiunkat. Lesz, hogy ő már nem él majd, és a padon még ugyanazt a lepattogzott festéket süti a nap. Két évvel a nagymamám halála után a pad még mindig ott van, de ő már nem jön le engem várni. Ha a padra nézek, én látom őt. New Yorkban is látom a közös pillanataink helyszínein, és ebből jött az ötlet, hogy egy utolsó közös kirándulásra vigyem őt Amerikába” – mondta a Pesti Hírlapnak adott interjúban Weiler Péter.
A képzőművész a New York-i School of Visual Arts mesterképzésének végzőseként most épp a diplomamunkáját mutatja be. És közben egy érzelmi utazáson is részt vesz a már csak emlékeiben élő nagymamájával együtt, aki, a képzőművész elmondása szerint, nagyon vagány, modern gondolkodású nő volt, akit nem zavart, hogy nem beszélt angolul, mindenhol gyorsan szerzett barátokat. Olyan életerős, mozgékony asszony volt, akit még kilencven évesen se lehetett vezetékes telefonon otthon elérni, mert folyton úton volt.
„Mindig kíváncsi volt, mi van a következő utcasarkon. Mikor megözvegyült, akkor sem dobta el magától az életet, inkább még jobban belevetette magát. Bár átlagos magyar nyugdíjas volt, akinek nem könnyű kijönni a pénzéből, sosem aggódott ezen. Mindig barátságos jólétet teremtett maga körül, erre tanított engem is” – mondta Weiler Péter.
Margit, azaz Baba néni, ahogy Weiler Péter nagymamáját mindenki hívta, egy hasonló utazásra indul majd Péterrel Budapesten is. Talán épp egy piros keret alakjában.
(Kiemelt kép: Weiler Péter Fotó: Szalmás Krisztina)
