06:50 - 09:00

JÖN: KeljfelJancsi

Fiala János műsora

Attila vezér – Színházi kalandozások Beregszásztól a barikádig

A Kossuth-díjas színházrendező, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház főrendezője, az Emmi döntés-előkészítő testületének, a Színházművészeti Bizottságnak, valamint a Magyar Teátrumi Társaságnak az elnöke, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának rektori tanácsadója, az MMA alapító tagja, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, az egymilliárd forintos Déryné Program irányítója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondja: építeni akar, nem rombolni. Az SZFE Vas utcai épületébe mégsem tud bejutni, mert a kapukat bezárták előtte az intézményt elfoglaló diákok. Vidnyánszky Attila pályaképében azt az utat próbáljuk megmutatni, amely Beregszásztól az elbarikádozott egyetemig vezette.

2020. szeptember 10., 14:00

Szerző:

„Végig azt hittem, hogy tudunk együtt dolgozni” – mondta az M5 Híradónak augusztus 31-én Vidnyánszky Attila, miután a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusától minden jogot megvont. Vagyis nem jelölhetnek rektort, nem szólhatnak bele, ki mit tanítson, de az intézmény költségvetésébe sem. Az SZFE vezetősége ezután lemondott, és több tanár is távozott. A diákok pedig elbarikádozták magukat az SZFE Vas utcai épületében, ahová csak a 155 éves egyetem polgárai léphetnek be. Vidnyánszky Attilát és grémiumának tagjait viszont nem tekintik ott polgárnak, sokkal inkább romboló szándékkal jött hódítóknak, a NER honfoglalóinak.

Vidnyánszky Attila másnap az ATV Egyenes beszéd című műsorában elismerte, hogy bár megfosztották a szenátust minden jogától, mégsem érti, minek ez a balhé, és miért nem ülnek le vele megvitatni az iskola jövőjét. Tán érdemes lett volna megkérdezni tőle: vajon kiknek kellene vele vitatkozniuk? Akiktől megvont minden jogot? Akiknek nincs lehetőségük ellentmondani, legfeljebb bólogatni? Vidnyánszky azt is előadta az ATV-ben, hogy ő a nemzeti, keresztény gondolkodást szeretné bevinni az SZFE-be. „Mert eddig ez nem volt ott jelen.”

Elkezdődött a szabadtéri színházi évad
Fotó: Soós Lajos

Ezek szerint az egyetem eddig nemzetietlen és antikeresztény volt? „Hazátlanok” lennének azok a rendezők, színészek, operatőrök, dramaturgok és a többi remek szakember, akiknek a magyar film és színház nemzetközi sikereit köszönhetjük? Az elmúlt időszakban Vidnyánszky többször is liberális bagázsnak minősítette azokat, akik szerinte ellene hergelik az SZFE diákjait – Sorossal a háttérben: „Nagyon komoly nemzetközi háttérhatalom és hálózat szervezkedik, egy liberális kör.” Hogy ez demagógia vagy ócska antiszemita gyalázkodás, arról megoszlanak a vélemények.

Vidnyánszky Attila, úgy látszik, már nem emlékszik arra, mennyi mindent köszönhet ennek a „liberális bagázsnak.” Pedig nélkülük valószínűleg sosem tudott volna kitörni a beregszászi nyomorból. Nézzünk vissza kicsit a múltba.

Az általa 1992-ben alapított beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház elképesztően nyomorúságos körülmények között működött. A magyar színházi szakma országos segélyakciót indított 2005-ben Vidnyánszky társulatának megmentéséért. Ekkora összefogásra az elmúlt évtizedekben nem volt példa. Így írt erről akkor a Népszava:

„A beregszászi magyar színház épületének befejezéséért és a társulat megsegítéséért elindított nagyszabású segélyakcióhoz immár 21 magyarországi színház csatlakozott. A hazai teátrumokon kívül várják vállalkozók, tehetős cégek segítségét is.” A szervezés kezdeményezője a Független Magyar Művészeti Alapítvány volt, az élén olyan „libernyákokkal”, mint Jancsó Miklós és Böjte József filmrendező, valamint a szintén „libernyák” publicista, Bodor Pál. A fővédnöki szerepet Törőcsik Mari vállalta. Nyílt levélben kérték a Magyarországon dolgozó művészeket, hogy lépjenek fel gálaműsorokban, a színházak pedig fogadják be a beregszászi társulatot vendégjátékokra. „Eddig számos magyarországi intézmény tett felajánlást a társulat javára – folytatta a Népszava –, a színházak közül több is egy saját előadásának teljes bevételét ajánlotta fel. Az elmúlt héten a budapesti Vígszínház mintegy másfél millió forintot utalt át a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház romos épületének felújítására. A héten két fővárosi színházban lép fel a beregszászi társulat: a Nemzetiben és az Örkény Színházban. A jövő héten Nyíregyházán tartanak segélykoncertet, ahol a Republic együttes és a Budapest Klezmer Band lép fel. Majd a Nemzeti Színházban gálaestet tartanak, amelyen minden segíteni akaró művész felléphet.”

A Nemzeti Színházban akkor, 2005-ben, a szintén „libernyák” Jordán Tamás volt a direktor, akit 2020 augusztusában már így minősített Vidnyánszky a Kossuth rádióban: „A Nemzeti Színház volt igazgatója az életben is mindig azt a szerepet játssza, amit rá osztanak, miközben semmi köze nem volt sem ehhez a színházhoz, sem ehhez az eszméhez”.

A Trianon 100 rendezvénysorozat részeként őshonos almafát ?
Fotó: Illyés Tibor

De térjünk vissza 2005-be, amikor a liberális művészek által szervezett segítő akciók jó eredménnyel zárultak: „A szervezőktől megtudtuk: legalább tizenkétmillió forint gyűlt össze a húsznál is több esemény során. Vidnyánszky Attila igazgató szerint ugyan jóval több pénzre lenne szükségük, de a lényeg megtörtént: a teljes hazai színházi szakma kiállt a nemzetközileg elismert alkotóműhely mellett” – írta a Népszava.

Vidnyánszky vélhetően nem volt megelégedve a segítséggel, megszólalásaiban gyakran panaszolta, hogy őt csak addig szerették itt, amíg Beregszászon volt, s miután átjött Magyarországra, már ellenségnek tekintették. Nehéz értelmezni ezt, hisz például a segélyakciók idején Vidnyánszky már régen Magyarországon dolgozott, nem is akármilyen pozíciókban. 2002-ben a 168 Órának adott interjújában maga mondta el, hogy az Új Színház akkori igazgatója, Márta István, nem csak rendezőnek és művészeti tanácsadónak hívta a teátrumához. „Márta István, az Új Színház direktora felajánlotta, hogy beregszászi társulatunknak akár a felét is leszerződtetné.”

Ugyanakkor nem csak az Új Színház állt előtte nyitva, segítő kezet nyújtott neki az elkötelezetten baloldali Szinetár Miklós is, aki 2004-ben szintén a 168 Órában így írt róla: „A Jenufát Vidnyánszky Attila rendezte, a tanítványom. Nagyon büszke vagyok rá. Vidnyánszky ma már az Operaház vezető rendezője. Kezdődik az őrségváltás.” A rendezőt ezután sorra meghívták külföldi operaházakba is dolgozni, de nemzetközi karrierje tán sosem indult volna be, vagy sokkal nehezebben, ha Szintetár Miklós, a Magyar Állami Operaház akkori főigazgatója nem figyel fel rá, és nem csinál belőle vezető rendezőt az Operaházban. Egyébként Vidnyánszky 2005-ben – az első Gyurcsány-kormány idején – magas állami díjban részesült, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. Két évvel később pedig kinevezték a debreceni Csokonai Színház igazgatójának. Érdemes aláhúzni: akkor is balliberális kormányzás volt, de senkinek nem jutott eszébe politikai alapon megfúrni Vidnyánszky direktori kinevezését.

Ám a rendező – a már említett 168 Óra-interjúban is – panaszkodott a magyarországi közállapotokra: „Ami itt megy, az egyszerűen őrület. Betegesen, bután túlpolitizálódott a magyar kultúra. Ez is oka annak, hogy nem tudunk a világ színházi élvonalához felzárkózni. Az értelmiségieknek nem volna szabad egymás ellen fordulniuk. Rengeteg a közös célunk. Mozgalmat indíthatnánk a lélek szabad fejlődéséért.”

A közös célok és az értelmiségi összefogás helyett azonban Vidnyánszky a színházi szakma minél mélyebb politikai megosztásán kezdett munkálkodni: 2008-ban megalapította a nyíltan jobboldali Magyar Teátrumi Társaságot. Két évvel később, az Orbán-kormány hatalomra kerülése után pedig rendkívül jól kamatozott a politikai elköteleződése: pozíció- és hataloméhségének immár semmi nem szabott határt.

A Magyar Teátrumi Társaság első határon túli közgyűlése
Fotó: Molnár Edvárd

Holott valaha nem ilyen volt. Abban a bizonyos 2002-es 168 Óra-interjúban azt is mondta: „Idén ukrán érdemes művész lettem. A megyei vezető azt gondolta, cserébe részt veszek a választási kampányában. De nem vagyok hajlandó egyetlen párt mellett sem parádézni csupán azért, hogy esetleg félmillióval többet kapjunk.”

Miután Vidnyánszky Orbán Viktor „tribünembere” lett, félmillióért már le sem hajolt volna. Nagyobb zsákmánynak tűnt a Nemzeti Színház, amelyet viszont már csakis jobboldali politikai nyomással tudott megszerezni, kiszorítva onnan az előző direktort, Alföldi Róbertet. Ami azért is érdekes, mert 2002-ben Vidnyánszky még azt is tudta magáról: nem alkalmas arra, hogy repertoárszínházat vezessen: „Nem vagyok igazgatói alkat. De ha valaki társat látna bennem, lehet, hogy vállalnám a megbízatást. Nehezen tudnék beilleszkedni egy repertoárrendszerbe. Látom az itteni igazgatók nyűglődését, amikor össze kell állítaniuk az évadtervet, s rákényszerülnek az állandó teljesítményhajszára. Nagyon idegen ez tőlem.”

És ma hány pozíciót is tölt be Vidnyánszky? Ennyire megkedvelte a teljesítményhajszát, vagy inkább a rangkórság uralkodott el rajta?

Az utóbbi hetekben, ahol csak tehette, szidalmazta az SZFE-t, ahol szerinte a tanítás színvonala rendkívül alacsony. Egyik nyilatkozatában komcsizott is hozzá egy sort: „Itt olyan dologhoz nyúlunk hozzá, amelyhez hozzá kellett volna nyúlni már a rendszerváltáskor. A színész- és rendezőképzés mindig ideológiai alapon történt itt, nagyon fontos intézménye volt a kommunista rezsimnek, és sajnos most is az. Csak egyféle, balliberális gondolat mentén történik a képzés, és aki azt mondja, hogy nincs ideológiai ráhatás, az hazudik.”

Furcsa, mert a „kommunista ráhatás” a rendszerváltás utáni években még egyáltalán nem tűnt fel neki, sőt, a 168 Órának felidézte pályája kezdeteit is: „Elindultam a Beregszász melletti falvakba színészeket toborozni, ki is választottam néhány tehetséges fiatalt. Belőlük alakult meg az első kijevi magyar színészosztály. Segédtanárként tanítottam őket. Mivel a diákjaimnak anyanyelvi oktatásra volt szükségük, felvettem a kapcsolatot a budapesti színművészeti főiskolával. Babarczy László, az akkori rektor készségesen segített: az osztályom három szemesztert itt végezhetett.”

Utólag tehát akár azt is kérdezhetnénk Vidnyánszkytól: ha az a „liberális és kommunista bagázs” nem segített volna nekik a színművészetin, ki tanította volna meg magyarul a színészeit? Hol lennének ma? A tanáraik egyike nem mellesleg Szinetár Miklós volt.

A komcsizással amúgy is óvatosabban kellene bánnia Vidnyánszkynak, aki az Echo TV Arcképek című műsorában 2015 januárjában nyíltan beszélt az édesapjáról is: „Apám kommunista volt, párttag. Intézményvezetőként nagyon kevesen tudták megúszni, hogy ne legyenek a kommunista párt tagjai. Azt hiszem, hitt is a rendszerben, az összes hazugságával együtt. Apám a párt parancsára fölírta, hogy kik járnak betlehemezni a faluban, aztán hogy jelentette-e, azt nem tudom.” Ha Vidnyánszky ennyire megértő és megbocsátó az édesapjával – és legyen is az! –, akkor viszont mi a fenét kommunistázik itt nekünk? Hogy jön ahhoz, hogy politikailag megbélyegezze az SZFE-t? Ha pontosan tudja, hogy milyenek voltak a hetvenes évek, és hogy párthűség nélkül nem lehetett intézményt vezetni, hogyan hagyhatja szó nélkül, hogy jobboldali szennylapok mocskolják Székely Gábort, az egyetem korábbi rektorát azért, mert 1975-ben, amikor a szolnoki színház igazgatója volt, párttagként felszólalt egy kongresszuson?

Én voltam az az újságíró, aki 2002-ben azt az interjút készítette Vidnyánszky Attilával a 168 Órának. Kevés riportalany volt rám akkora hatással, mint ő. A messziről és mélyről jött emberek tisztaságával és tisztánlátásával szólt mindenről. Noha már akkor is érződött a sértettsége – utalt rá, hogy őt bizonyos a fővárosi értelmiségi körök kinézik maguk közül –, de sértett egója még nem hatalmasodott el rajta ennyire. Az interjúban azt is megjegyezte: „Nekem fontos a magyarságom, ugyanakkor sok fontos kérdésben liberálisan gondolkodom. Hogyan lehet ezt ebben az istenverte közéleti helyzetben összeegyeztetni?”

Az önmagának feltett kérdésre nem sikerült jó választ találnia. Kezdettől fogva világos volt, hogy az SZFE gyorsított modellváltása, alapítvánnyá alakítása csupán fedősztori ahhoz, hogy Vidnyánszky az új kuratóriuma élén korlátlan hatalmat kapjon. Az első lépése az volt, hogy az SZFE autonómiáját felszámolta. Ezentúl a kuratórium, s mindenekelőtt az elnöke, ő maga, dönt majd minden kérdésben.

Egy közpénzekből fenntartott, nagy hagyományú intézmény Vidnyánszky magánbirodalma lett. Tragikus fejlemény, de nem váratlan. Vidnyánszky Attila, a tehetséges művész, lassan és céltudatosan felszámolta önmagát. És felépítette új egóját, a teljhatalmú nagyurat, Attila vezért.

Visszavett az állandó rohanásból Lovasi András, s élvezi a vidéki életet, az apaszerepet. A Kiscsillag, valamint a Kispál és a Borz frontembere vasárnap ünnepli 54. születésnapját.