Tudták? Az egész emberi történelmet az időjárás mozgatta!
Először tisztázzunk egy elméleti kérdést. Maguknak mi a véleményük a múzeumi vezetésekről? Ami engem illet, bizony, elég vegyesek a tapasztalataim. Sok vezetésen vettem részt az évek során, hallottam nem egy kiváló előadást, néhány lélegzetelállítót, de nem egy derekasat, sőt unalmasat is.
Ismerjük el, rendkívül nehéz a muzeológusok feladata (ők nyerik el a tisztet, jobbára). Olyasmiről kell beszélniük vázlatosan és szórakoztatóan, amihez igazán értenek, minden részletre kiterjedően, alaposan. Ráadásul figyelembe kell venniük a hallgatók tudásszintjét (jobbára: nulla), érdeklődését, fizikai erőnlétét. Ez nem könnyű dolog. Keskeny mezsgyén jár ilyenkor az előadó, s csak keveseknek sikerül minden szempontot figyelembe venniük.
A következő kérdés így hangzik: önöknek mi a véleményük azokról az alakokról, akik a minimális illemszabályokra is fittyet hánynak, és kéretlenül-váratlanul odacsapódnak (sodródnak, sunnyognak, dörgölőznek) egy múzeumi csoporthoz? Nekem, bizony, lesújtó a véleményem az ilyenekről. Miként a villamoson bliccelőkről, palánkbérletesekről, ingyenélőkről is.
Na, ezt csak azért mondom, hogy értsék, milyen földindulásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a minap a Természettudományi Múzeumban magam is csatlakozzam egy ilyen csoporthoz. Ez történt pedig, a kalocsai múzeumbarátok kéretlen vendégszeretetével éltem ily módon vissza. Mentségem csak annyi, hogy túl szűk a hely a jégkorszakról szóló kiállításon (mint valami labirintus, úgy van felépítve a tárlat), az ember el sem igen kerülhet egy effajta népes csoportot. De néhány perc után már nem is igen akartam. Régen hallottam ilyen pompás előadást, régen láttam ilyen lelkes múzeumi közönséget.
Nem csoda, hogy a kiállítás is kedvemre volt nagyon, megtudtam belőle, hogy az egész emberi történelmet az időjárás mozgatta, miatta volt például a reneszánsz meg a nagy francia forradalom, vagyis hogy tényleg Petőfinek volt igaza, azért víz az úr. (Megfagyva bár, de törve nem.)
