Több mint száz program a kapolcsi Bondoró Fesztiválon

Nemzetközi és hazai előadókkal, karneváli hangulattal, cirkuszi-, utcaszínházi- és gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket a harmadik Bondoró Fesztivál.

2021. május 19., 17:07

Szerző:

Idén a korábbiaknál is színesebb programkínálattal készülnek a fesztiválszezonra a Bondoró szervezői. Június 11-13. között karneváli hangulattal, gólyalábas és marionett előadásokkal, újcirkuszi produkciókkal, továbbá artistákkal és óriásbábokkal, valamint koncertekkel és vásári portékákkal várják a látogatókat egy vidám, nyárindító hétvégére – közölték a szervezők.

„Ebben az évben több mint száz programot hozunk el Kapolcsra, s nyolc helyszínen szórakoztatjuk majd a nagyérdeműt” – mondta Virág Zsóka fesztiváligazgató.

A nyárindító esemény egyik kiemelt helyszíne a Bondoró Porond. A fesztivál porondmestere, Zugmann Zoltán Cugi lesz. A porondon fellép majd többek között a Langaléta Garabonciások, a BAB Társulat, a Harkels Puppetry, lesz Szikra Show is, az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció jóvoltából.

Idén új helyre költözik a Bondoró Színpad. Az új terepnek köszönhetően a programhelyszín kibővült nézőtérrel, és látványos produkciókkal várja majd az érdeklődőket a kapolcsi Kecskekő Sátorhely területén. Ezen a színpadon láthatja a közönség a Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, a Freak Fusion Cabaret látványos zsonglőr, akrobatika, légtornász és burlesque jelenetekre épülő előadását és a Firkin modern ír kocsmazene koncertjét is.

Szendrei Virág Zsófia, a Bondoró projektmenedzsere elmondta, hogy ebben az évben nemzetközi utcaszínházi produkciókkal bővül a kínálat, hiszen francia és olasz előadók is szerepelnek majd a Bondorón. Idén olyan előadók lépnek fel, mint például a Swing à la Django, vagy a David Spischak Quartet, de Kárász Eszter sanzonestjét és a Bin-Jip koncertjét is láthatják, Lantos Zoltán hegedűművésszel kiegészülve.

A Bordűrben a délelőttöket a Hermann Ottó Intézet szervezésében megvalósuló szakmai beszélgetések, valamint olyan gyermekprogramok töltik meg élettel, mint például a Modern Art Orchestra ifjúsági műsora, amelynek célja, hogy a fiatalokat és gyerekeket megismertesse a jazz muzsika alapjaival. A helyszín programjainak sorát Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös koncertje zárja.

A Bondoró sajátossága, hogy a kapolcsi utcákat és tereket programhelyszínekké varázsolja. Szinte minden pillanatban történik valami, ami mosolyt csal az arcokra. A fesztivál hétvégéje az egyszeri és megismételhetetlen pillanatoké, testközelből tapasztalhatjuk meg az utcai művészetek erejét, eleven momentumait.

(kiemelt kép: Kelemen Gergő Photography)

 

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.