Tisztelt Főszerkesztő Úr!

2015. július 14., 11:20

A német megszállás áldozatainak emlékére állított szobor után a szovjet megszállás áldozatainak emlékére is lesz talán szobor. A hálás utókor egyszer majd a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-rendszer áldozatainak emlékére is szobrot állít majd. Ez már csak így van, minden rendszernek vannak áldozatai.

Lenne egy javaslatom a budapesti Szabadság-téren felállítandó szoborra, a rendszerváltás áldozatainak emlékére. Azokra gondolok, akik a téeszek szétverése után földönfutókká váltak, akiktől elvették a rokkantnyugdíjukat, akiket alaptalanul jelentettek fel és meghurcoltak, fogva tartottak, majd öt év után jogerősen felmentettek, de az életüket tönkretették; akiket identitásuk, vallásuk vagy politikai nézeteik miatt megaláztak, a közmunkából vagy minimálbérből élőket, a trafikosokat, a munkanélkülieket, a hajléktalanokat. És akik sorban állnak egy tányér meleg ételért.

A szobor talapzata az Alaptörvény asztala lehetne. Ezen a Hazát jelképező, harminc méter magas, erős testalkatú férfi állna bekötött szemmel, a kezében mérleg. A két serpenyőben a népet jelképező apró emberfigurák, akik a szemközti tányérban lévőkkel kölcsönösen gyűlölik egymást, felemelik az öklüket, vicsorognak, nyelvüket öltik, beintenek. A jobboldali serpenyő nagyobb, kicsit a felé hajlik a mérleg nyelve.

A szobor mellett négy nőalak, kivont karddal (á la Jeanne d’Arc), a Hazát védve, szimbolizálva az Alkotmánybíróságot, az Ügyészséget, a Magyar Nemzeti Bankot és a Nemzeti Hírközlési- és Média Hatóságot.

A szobor lábánál babérkoszorú, lelógó szalagjain a következő vésetekkel: Centrális erőtér, Csak azért is vasárnapi zárva tartás, Családcsődtörvény, Civil Összefogás Fóruma, EU, add a pénzt, és kuss!, Nem leszünk gyarmat!

A szobor elkészítésére kizárólag a Magyar Művészeti Akadémia tagjai pályázhatnának.

Láng Róbert, Budapest