Tévelygések kora
Elfogultságot jelentek be. Részben, mert régóta szeretem Nyerges András írásait. Ironikus tárcáit, műfajteremtő színrebontásait, verseit, regényeit. Voltomiglan című regényét, amelyet legjobb művének tartok, sírva kacagtam (kacagva sírtam) végig. Érthető hát, hogy a Tévelygések korát, mely az önéletrajzi ihletettségű Voltomiglan folytatása (sőt, úgy hírlik, már készül a trilógia harmadik része is), már akkor szerettem, amikor még egyetlen sort sem olvastam belőle.
Elfogulttá tett továbbá (ez már az olvasás után történt, amelyet egyetlen lendülettel abszolváltam – egy majd ötszáz oldalas nagyregény esetében már ez is egyfajta értékítélet), hogy a regény azon a környéken játszódik (az ötvenes–hatvanas években), amelyen magam is élek (a nyolcvanas évek óta). Így hát kaptam belőle egyfajta előtörténetet, megtudhattam például, milyen volt a regényben Kazinczy Gimnáziumnak nevezett iskola, ahová a lányaim is jártak évtizedek múltán, vagy hogy működött a fodrászszalon az Eötvös utca sarkán, amelyet még én is láthattam, mielőtt éjszakai bár lett volna belőle. Fontos helyszíne a regénynek a kerületi könyvtár is, amelyben nemcsak a mű főhőse, hanem én is sok kellemes órát töltöttem – és ma már az sincs sehol.
Elfogultságom harmadik oka, hogy jól ismerem azt a világot, amelyet ábrázol: a szerkesztőségek, kiadók, irodalmárok világát. Sőt (különös véletlenek folytán, és persze áttételeken át) szinte kivétel nélkül ismerem a regényben feltűnő szereplők modelljeit – merthogy kulcsregényt olvasunk, ahhoz nem fér kétség. Nyerges még a névválasztásaiban is megkönnyíti helyzetünket, sokszor az eredeti nevek kifordításával, átalakításával jelezve az összefüggéseket. (Ugyanakkor – hangsúlyozza a könyv kapcsán – a mű nem emlékirat, hanem szépirodalom: a szerző a megtörtént eseményeket szuverén módon dolgozza fel, tömörít, átalakít, nagyít, csoportosít és költ – de ettől még jól felismerhető az eredeti történet is mindazoknak, akik elég ismerettel bírnak e témakörben.)
És végül, mit tagadjam, elfogulttá tesz a kollegiális barátság is, amely évtizedek óta a szerzőhöz fűz.
Úgyhogy nem kell feltétlenül hinniük nekem, ha azt mondom, kiváló regény a Tévelygések kora. Higgyenek saját maguknak: olvassák el minél előbb.
