Szigeti Olivér
Az eredeti vezetékneve még Twist volt, amikor még Dickens Károly felügyelte: onnan került Bart Leo felvigyázata alá, s kapott zenét, táncot, ahogy illik, onnan jutott aztán Veszprémbe, majd Budapestre: itt vette fel három nap erejéig a (Margit)Szigeti előnevet.
Be kell vallanom, elfogult vagyok. Ahogy a Twist Olivér kedvenc olvasmányom volt kiskoromban (sok hasonlóságot véltem ugyanis fölfedezni a főhőssel, hogy csak egyet mondjak – pedig van több is –: én is kilencéves voltam, amikor olvastam, meg ő is), úgy lett az Oliver legkedvesebb musicalem fiatalemberként. (Pedig volt ott igazán gazdag merítés a West Side Storytól a My Fair Ladyig: a műfaj is meg én is fénykorunkat éltük.) A lemezt Váradi Pista hozta Londonból, azt nyúztuk, énekeltük, táncoltuk végig kedvünkre, még magyar szövegeket is eszkábáltunk egy-egy dalhoz, és aztán, amikor megjött a film Mark Lesterrel, Ron Moodyval meg Oliver Reeddel, néztük szájtátva: hogy ezek miket tudnak! Ma is fejből tudom a Come, Feel Yourselves at Home-ot meg az Umpappát, nekem már az is elég, ha felcsendül Mr. Bumble hangja, miszerint „Oliver! Oliver!”, én már azzal is elvagyok.
Voltaképpen elvoltam most is, az újrafestett Margitszigeten, a veszprémiek előadását látva. Lement a darab rendben, igyekezett mindenki, ahogy a torkán kifért, és nem spóroltak idővel, díszlettel, jelmezzel, energiával.
Csak egy kicsit felbillent a pálya. Két nagyszerű énekes aktor volt a színen, Körösi Csaba, Faginként és Halas Adelaida Nancyként: amikor ők énekeltek, akkor énekelve volt, amikor ők színpadra léptek, sűrű lett köröttük a levegő. Amikor meg nem, akkor nem. A többiek mentségére mondjuk el, hogy ez a két igazán megírt, életteli szerep a darabban.
De azért úgy van ez, hogy csak akkor érdemes előadni az Olivert, ha találnak hozzá egy olyan tehetséges gyerekszereplőt is, mint amilyen Mark Lester volt.
Jolsvai András
