Szellemi és fizikai szelfink: teljesen idegenek

A nyilvános telefonok ott álltak az utcákon. Tantusszal vagy fémpénzzel lehetett őket beszélgetésre bírni. Dramaturgiai tényezők voltak: akadt film, amelynek első fél órája csak arról szólt, miképpen keres egy üldözött a londoni éjszakában működő és szabad távbeszélőt.

Manapság szinte mindenkinek a zsebében ott a mobil, „életünk feketedoboza”. Benne ismerőseink elérhetősége, időbeosztásunk, találkozóink, bizalmasaink listája, jelszavaink valának, folyószámláink kódja, útvonalak, amelyeket használunk. Együtt: szellemi és fizikai szelfink.

Itt pedig egy közveszélyes játék eszköze. A baráti vacsorán úgy döntenek: mindenki rakja az asztalra a készülékét, és minden hívást, üzenetet nyilvánossá fognak tenni. (Pandóra szeszélyes szelencéje!) Csakhamar mosakodni kényszerülnek, házasságok rendülnek meg, évtizedes barátságok fordulnak ellenségeskedésbe, titkos szerelmi vonzalmakra és aktusokra is fény derül. Hét felzaklatott ember üli körül a vacsora romjait.

Mi lesz ezután, hogy mindenkinek a kisebb-nagyobb titkai nyilvánosságra kerültek? Lehet-e folytatni, mint eddig? Ebben az akár mintául vehető J. B. Priestley-darab, a Veszélyes forduló igazíthat el bennünket. Az ünneplő család bensőséges beszélgetése közben egyikük a zenélő dobozhoz nyúl, azt kérdezi: és erre emlékeztek? Kinyitják. Beborítja őket a szenny, a vád, a titok. Aztán újra ez a pillanat, a dobozt nem nyitják ki, visszateszik a polcra, elmúlt a veszélyes forduló, az élet megy tovább.
A frivol, ám mértéktartó filmet a jó kommersz mozik közé sorolhatjuk. (De hol van ez egy Bergman-leleplezéshez, egy Bunuel-játékhoz képest?) A titkok túl szaftosak és számosak, a hősök nem bírják el a lelepleződésekkel járó terheket. Így nem is véletlen a befejezés. Csak a hold incselkedett velünk ezen a lunatikus éjszakán.

(Rendezte: Paolo Genovese)