Romkocsma? Életünk lenyomata!
A cím magáért beszél. Egy olyan intézmény neve, amely ma a főváros egyik legnagyobb vonzerejét jelenti. A romkocsmák telt házak mellett működnek. A közönség vegyes. Külföldiek és hazaiak, tört életek vagy egyszerűen a fejüket kiszellőztetni vágyók. A közösség, a társadalom pontos lenyomata. Mindenki beszél, de senki sem figyel a másikra.
Ugyanilyen a család is, amelyről Lévai Katalin új könyve szól. Tipikus és mégis egyedi. Párhuzamos sorsok egymás mellett. A régi, polgári értékrend már csak romjaiban van meg, az új nem alakult ki, mindenki a helyét keresi. Az apa nem tudja befutni kiválasztott pályáját. A mama elégedetlen karrierjével, ő is többre vágyik mint nő és mint anya is, miközben fuldoklik a családi élet fojtogató egyhangúságában. Menekül, nemritkán a romkocsmák társas magányába. Szürkül szerelmük és máladozik életük, szinte vendégként térnek csak haza kiürült közös otthonukba. Tinédzserkorú lányuk, mint vándorzászló vagy inkább bőrönd jár egyik lakásról a másikra, apától anyáig és vissza. A szülők a se veled, se nélküled örök játékában vergődnek.
Miért maradnak el a felnőtté válásban a mai harmincasok? Miért annyi a magányos, egyedül élő vagy elvált ember, gyerekekkel és cserepekre hullt családdal a háta mögött? Mik a céljaik, vágyaik? Születőben lenne egy új, „romkocsma-generáció? Van-e erő, ami változást hozhat életükbe, biztos pályára terelheti életüket?
A nagymama az egyetlen összetartó kapocs, küzd, hogy rendbe hozza a dolgokat. Persze a maga módján, azzal a szemlélettel, ami már, bár rokonszenves, de a múlté. Ő tartja a lelket az unokában is. Egy másik, emberibb világ maradványa, mondhatnánk kövülete. Ha nem lenne egyszerre okos és vonzó, ez a kifejezés illene rá legjobban. De vajon visszahozható-e a régi idill? Lévai Katalin vonzódik hőséhez, érezhetően tetszik neki a nagymama életfilozófiája. Félek kimondani, hogy talán magát látja benne. De hiszen annyi lélekben és testben is fiatal nagymama futkos körülöttünk, elég csak körbenézni. Új minőséget nyer életük. A nagyi mint deus ex machina próbálja menteni a menthetőt, segíteni a harmadik nemzedék felemelkedését. Hogy unokája végre megmutathassa önmagát, hogy kitörjön. Hogy magára s otthonra leljen.
Nincs könnyű dolga az unokának, Ninának. Meg kell küzdenie a serdülőkor érzelmi kihívásaival is, valós és álszerelmekkel, igaz és csalfa barátságokkal. Csábításokkal, melyeknek nem mindig tud ellenállni. Az írónő látszólag kamaradarabot, regényt írt, a cselekmény szűk környezetben játszódik, mégis benne van szinte teljes életünk. Talán múltunk is. Az élettől búcsúzó nagypapa, akinek sorsát – mint milliókét – a nagy változás megtörte. S ott van az író-újságíró Dezső, akit intellektusa és talpraesettsége kisegít a nehéz években. Külföldön csinál karriert. Ám olyan, mint Ady föl-földobott köve. Hazajön, mert ugyan tisztán látja az otthoni valóság minden fonákságát és gyarlóságát, honi földön szeretné befejezni pályafutását. Segítve nem az utánajövőkön – rajtuk már nem biztos, hogy lehet –, hanem a harmadik nemzedéken.
Lévai Katalin új könyve számvetés három nemzedék sorsával. S egyben izgalmas történet egy fiatal lányról, aki megpróbálja meglelni helyét megbolydult világunkban, kikerülve a múlt csábításait és a jelen veszélyeit. Sikerül neki?
Humor és keserűség, heroikus nagymamás küzdelem és cserfes tinédzser-ellenállás – sokszínű és -rétegű a regény. Mosolyt és könnyet egyaránt fakaszt, s az írónő őszinte dilemmáival segít az olvasónak az eligazodásban, ám a választ nekünk kell megtalálnunk. Életben, magánéletben egyaránt.
Földeák Iván
