Rólunk szól

– „Nézd a táltos törpét / megint új álarcot visel / Miközben szól az álszent kórus / a métely magvát hinti el” – pár sor a Tündérország című számából. Rímel rá A sárkányok földjén gondolata: „Az Üveghegyen innen, az álmainkon túl / Eltévedt egy kislány a sárkányok földjén.” Sokat szorong mostanában?

– Nem, hiszen a saját Tündérországom sok örömet ad. Arról tiszta lelkiismerettel elmondható: jobban teljesít. Médiahátszél nélkül lett öt hónap alatt platinalemez. Majd az Aréna-beli koncerten felvett háromlemeznyi kép és hanganyag is pár hónap alatt bearanyozódott. A közönség szereti és érti, mert rólunk szól. Tudhatják például, hol van a sárkányok földje, ahová az unortodox, Nyugatról Keletre tartó vándor vezeti őket úgy, hogy nem a Napot, hanem saját árnyékát követi.

– Hét éve azt mondta nekem: annyira álságos és hiteltelen a honi politika, hogy inkább nem foglalkozik vele. A lemez kapcsán úgy tűnik: csak a fókuszába került.

– A politikáról ma még rosszabb a véleményem, ha egyáltalán lehetséges. Szinte ott tartok, mint a rendszerváltás előtt. Akkor alig néztem híradót, és az újságokban is – nagy focidrukkerként – csak a sporthíreket olvastam. Híradót ma is inkább német adókon nézek, egy-két újság van, amelyet fellapozok. Ám bizonyos beszámolók kikerülhetetlenül előtörnek az internetről is. Akarom vagy sem: erős a hatásuk.

– Focidrukkerként meccsre is jár?

– Azt azért nem. De a Barcelona–Juventus-döntőt megnéztem volna, ha nem dolgozom épp akkor Berlinben.

– Pedig szaporodó stadionjainkban fontos emberekkel is össze lehet futni. Az Omega koncertet is adott a felcsúti arénában.

– Az Omega – stadionzenekar. A honi stadionhelyzet kapcsán engem az gondolkodtat el: az épülő monstrumok árnyékában negyvenezer gyerek éhezik.

– Nemrég nyilatkozta: a honi elektronikus média évek óta nem mutatott érdeklődést ön iránt. Bár azt is említette: Németországban máig számon tartják. Mindezek mögöttese valamiféle unortodox szituáció?

– Magyarországon szűk a médiapiac, nincs mindenre hely. Tőlem például az utóbbi öt évben az egyetlen országos kereskedelmi rádió egyszer sem kért interjút. Igaz, a közszolgálati médiumok egyike sem. Gyanítom: Zorán, Presser, Bródy, vagyis generációm tagjai ugyancsak keveset szerepelnek. Sztárgyártó műsorokból kikerülő fiatalok vannak most fókuszban. Az ő produkciójuk a megváltozott bulikultúrát szolgálja, amelyben a tartalom nem szempont. A mi pályakezdésünkben még az is inspirációt jelentett, hogy megpróbáljunk kérdéseket fogalmazni, válaszokat találni fontosnak vélt ügyekben. Én ráadásul még akkor is kívülállónak számítottam a megzenésített versekkel, Bródy-szövegekkel. A mai médiavilágban ez most végképp nem trendi. Pedig tapasztalom: koncertjeimre sokan jönnek fiatalabb korosztályokból is, és az új számok szövegét velem éneklik. Ezzel együtt tény: német nyelvterületen a média révén is van kapcsolatom a közönséggel. Anno öt német nyelvű lemezem jelent meg, s az elmúlt években többször szerepeltem német televíziós műsorokban. Nemrég koncerteztem Berlinben, Rostockban, jövőre Drezda környékén lépek fel. A német rajongói fanklubok, amelyek egymással is tartják a kapcsolatot, figyelemmel kísérik, mi van velem. Akit a németek egyszer megszerettek, arra később is kíváncsiak.

– Franciaországban 2001-ben tüntették ki Becsületrenddel: a magyar dalok ottani megismertetéséért, a két ország közötti kulturális kapcsolatok ápolásáért. Külhoni „vonatkozásai” okán is egyedi rálátása lehet mindarra, ami akaratlanul tör az ember szeme elé. Akár óriásplakátok formájában, a kormány bevándorlók elleni hecckampánya keretében.

– Láttam egy minden ízében francia filmet: Qu’est-ce qu’on a fait au Bon Dieu? Magyarul a nem túl szerencsés Bazi nagy francia lagzik címen fut. A sztori szerint egy igazi középosztálybeli keresztény francia család négy lányából három már férjhez ment. Egyikük szefárd zsidóhoz, a másik muszlim arabhoz, a harmadik kínaihoz. Aztán a negyedik is bejelenti: van férjjelöltje, Charlesnak hívják, katolikus. A szülőket akkor éri újabb sokk, amikor találkoznak vele: a férfi színes bőrű afrikai bevándorló. A nézőnek potyognak a könnyei a nevetéstől, miközben sokat tanulhat elfogadásról, egyebekről. A kampányplakátok üzenete mélyreható méreg: ellenanyagként ajánlom a film megtekintését.

– Miközben a franciákat hagyományosan nacionalista nemzetnek tartják.

– A hatvanas évek végén jártam náluk először, amikor még „multikulti” áramlatok nem enyhítették dagadó nemzeti büszkeségüket, de már akkor is rendkívül nyitottak voltak. Ugyanis tudják: mások értékeinek ismerete viszi őket előrébb. Büszkék a múltjukra, de nem tegnapokban, hanem holnapokban gondolkodnak. Színházak telnek meg náluk fura, egzotikus zenékre. A hetvenes évek második felében úgy nyertem Franciaországban fesztivált, hogy két dalom közül az egyiket magyarul énekeltem.

– Ami a hazai helyzetet illeti: a nyár már itthon is a nemzetközi könnyűzenei élet nagyjait felvonultató fesztiválok szezonja. Lehetne a honi zenei élet különböző generációinak találkozópontja is. Nem csak a Magyar Dal Napján. Ifjak számára akár önérdekből: mesterek sosem ártanak.

– A fesztiváloknak az erősen kihasznált sörsátrak is jellegzetességei. Abban sem vagyok biztos: a szaporodó, olykor ingyenes fesztiválok közönsége feltétlenül a számára olykor ismeretlen külhoni előadók kedvéért vesz részt az eseményen. Úgy hiszem, József Attila-verset énekelni egy csúcsra járatott sörsátor árnyékában nem lehet. Ezért nem járok fesztiválokra, ami nem elzárkózás, csak nem az én műfajom. Mélyebb szakmai kapcsolatok újabb generációkkal ennek ellenére köttetnek. Ilyen volt a viszonyunk Cipővel, aki előbb Bródy Jánosnak volt barátja. Igaz, ő költőnek készült, aztán lett zenész. Szakmai alapattitűdje nem véletlenül volt hasonló a miénkhez.

– A Tündérország Gerendás Péter által jegyzett számának címe: „Így volt szép!” Arról szól, hogy persze semmi sem volt szép mifelénk. Ám mégis sugall valamiféle szándékot a megnyugvásra. Amikor nem dolgozik, ön miként tud lazítani?

– Szeretek utazni, máshol másmilyen kultúrát megtapasztalni, színházba, moziba, koncertre járni. Külhonban láttam először Wim Wenders A föld sója című filmjét is a brazil fotográfus Sebastiao Salgadóról. Azt is mindenkinek ajánlanám: csendességében is megrendítő alkotás a fotográfusról, aki kontinensről kontinensre utazva dokumentálta az emberiség konfliktusait, népek kényszerű vándorlását. Megrázó alkotás. Amúgy külföldön a hétköznapi, emberi találkozásokkor is sok olyan élmény ér, amely a dalokba is beépül. Ám akkor sincs baj, ha csak könyvek vesznek körül. Olvasni is szeretek.

– Mostanában például mit?

– A jelen történései kapcsán kaptam kölcsön ismerőseimtől két horthysta, ludovikás katonatiszt visszaemlékezéseit. Görgey Guidó és Thassy Jenő az akkori, kiművelt uralkodó osztály tagjai közé tartoztak. Érdekes és nagyon tanulságos volt azzal szembesülni: egyáltalán nem tartották sokra a kormányzót. Leginkább parvenünek. És amit elmondtak róla, annak alapján nehéz elképzelni, miként akarhat ilyen karakter köré bárki is kultuszt barkácsolni. Persze az is igaz: mindkét tiszt haladó szellemű fiatal volt, külföldön fejezték be az életüket.