„Prostituált vagyok, az egyik legdrágább és legkeresettebb”

A többes számmal azért bánjunk óvatosan. Annál is inkább, mert ebben a könyvben Szofi történetét olvashatjuk, amit még akkor sem árt hangsúlyozni, ha jó okkal gondoljuk, hogy a luxusprostituáltak élete nem nagyon különbözik egymástól. Ha hihetünk a szüzsének – bár gyanakodni soha nem árt – akkor a Hamis gyönyör történetét az ország „egyik legdrágább és legkeresettebb” luxusprostituáltja mesélte el (több ülésben) Szalai Vivien újságírónak, akivel egy véletlen találkozás során ismerkedett meg. Az alapanyag tehát ezzel megvolna, de legalább ilyen érdekes, mit kezd ezzel egy írói ambíciókat dédelgető fiatal újságírónő.

A könyv feltétlen érdeme, hogy elkerüli a könnyű megoldásokat. Kézenfekvő lett volna interjúkötetté formálni az elhangzott beszélgetések anyagát. Ám ezzel meglehetősen szokványos utat járt volna be a szerző. Emellett Szalai Vivien jól érzékelhetően hű akart maradni a Szofival folytatott beszélgetések valóságához: „Néha kérdeztem a történet elbeszélése közben és jegyzeteltem, de mindenekelőtt hallgattam.” Ez nem kevesebbet jelent, mint azt: nem alakította át interjúvá azt a szerző, ami a valóságban sem volt az. Ez nem csak tisztességes megoldás, hanem olyan lehetőségeket adott a szerző kezébe, ami az interjú műfaj határain túlmutat.

A Hamis gyönyör ugyanis regény. A valóságábrázolás megnövekedett lehetőségeivel, amire az újságírói műfajok alkalmatlanok. És az a tény, hogy a szerző ezt az utat választotta, mindenképpen jó irány. Ugyanakkor óhatatlanul felmerül a kérdés: mennyiben valóság és mennyiben fikció Szofi története? Ha regényről volna szó, ez nem volna helyénvaló kérdés. Ám egy olyan regény esetében, ami tényirodalomként határozza meg magát, ez mégis szemponttá válhat. Még akkor is, ha se mód, se lehetőség nincs a valóságos és a fikciós elemek szétválasztására. Mert mit is hallgat meg a szerző? „A legkeresettebb magyar luxusprostituált őszinte, igaz vallomásait. Ez az ő története” – olvasható a kötet bevezetőjében.

A fentiek zárásaként még egy utolsó közbevetés. Vevőcsalogató alcím az „Egy luxusprostituált vallomásai”, de műfaji értelemben ez nem állja meg a helyét. Bár kétségtelen, hogy az eladhatóság szempontjai felülírják a műfaji tisztaság kérdését – hogy egészen finoman fogalmazzunk. Az olvasót egy cseppet sem fogja zavarni, hogy a promóció szempontjai erősebbek voltak az irodalmiaknál, még akkor sem, ha a Hamis gyönyör esetében bulvárirodalomról van szó. Igaz, messze a jobbik fajtából.

Szalai Vivien könyvében Szofi történetét egy mindentudó elbeszélő nézőpontjából követhetjük végig. Attól azonban még nem lehet egy regényszöveget vallomásnak nevezi, hogy többször Szofi belső monológjai szakítják meg a történet menetét. Ugyancsak a belső monológok rendszerébe tartoznak Szofinak az apjához írt levelei, amik feleslegesen variálják az én-elbeszélések lehetséges formáit. Komolyabb gondnak érzem azonban, hogy az apját soha nem ismerő lányról nehéz elképzelni, hogy felnőttként fiktív leveleket – elküldeni nem tudja, mert nem ismeri a férfit – körmöljön. Ez a nő ezerszer vaskosabban realista, sem hogy ennyire szentimentális legyen.

A mindentudó elbeszélő kalauzolja végig az olvasót azokon az utakon, amelyeket a hősnője jár végig a kétszázhúsz oldalas regény lapjain. Így jutunk el előkelő szállodák szobáiba, fényes fogadásokra, partikra, házibulikra, Dubaiban, milliomos csemete luxuslakásába. Vagyis csupa olyan helyre, ahova egy hétköznapi embernek nincs bejárása. Igaz, közben a rendőrségi fogdában és AIDS-szűrővizsgálaton is vizitel Szofi.

A szerző nem hagyja cserben olvasóit. Amit ígér, azt betartja. Képet alkothatunk arról, mit jelent luxusprostituáltnak lenni. (Szándékosan nem írok kurvát, és nem csak nyelvi megfontolások miatt, hanem mert más értelemben is: a stílus maga az ember.) Luxusprostituáltnak lenni messze nem ugyanaz, mint kurvának. Ha valaki kételkedik, ajánlom, olvassa el a Hamis gyönyört. Tisztulni fog a kép, és megóv a bántó leegyszerűsítésektől. A szerzői ígéret második fele is teljesül azzal, hogy a felső tízezer köreiben játszódó cselekményből sok mindent enged meglátni, amit szeretne meglesni az olvasó. Az anyagiak terén az is eligazítást nyújt erről a világról, hogy egy óra együttlét Szofival ezer euróba kerül, amit a regény lapjain még kétszázötvenezer forintra számolnak át, és amiről mi már tudjuk, hogy mára ez már bőven kétszáznyolcvanezer. (Egyre romlanak az esélyeink. Közben tovább gyengül a forint.)

Hosszú, részletekbe menő, de az ízléshatáron belül maradó leírásokat kapunk a könyvben az aktusokról, arról, hogy milyen esendőek, gyengék, szexuálisan erőtlenek és gyámoltalanok a férfiak, és ugyanakkor milyen hálásak a pillanatnyi örömért. Közben nem mulasztanának el egyetlen alkalmat sem, hogy megalázzák szexuális partnerüket. Akit végső soron mégis csak megvásároltak, fizettek neki. És mert a férfiúi gyengeséget mindenképpen takarni kell, ha másként nem megy, akkor erőfitogtatással, pofonnal, verbális erőszakkal. A kétszázötvenezer forintért ez is jár a megrendelőnek. A prostituált ezt is tudomásul veszi, ez is a játékszabályokhoz tartozik. A Hamis gyönyör ezeknek a jeleneteknek az ábrázolásában erős, hiteles.

Különös arcképcsarnok tárul az olvasó szeme elé. Gazdag üzletemberek, sportoló, zenész, producer, ügyvéd, puhány és fiatal milliomos csemete, ázsiai kereskedő, homoszexuálisok, biszexuálisok és kokainozók úgy vonulnak fel Szofi kuncsaftjai körébe, mintha egy panoptikumot néznénk végig. Ami a lány történeteiből feltárul, több mint hálószobatitok. Nem lányregény ez – írnám le könnyű kézzel, ami egyfelől igaz is, másfelől: nagyon is lányregény ez. Másként. A különlegesen szép testét különlegesen magas áron áruló lány regénye. Annak a lánynak (pontosabban hölgynek, mert a könyvből kiderül, hogy elmúlt harmincéves), aki leplezetlenül szereti a pénzt, és leplezetlenül szereti mindazt, amihez jelentős pénz nélkül nem lehet hozzájutni. A luxuséletet és annak kellékeit.

Mindaz, amit Szalai Vivien könyvében egy luxusprostituált gondolkodásmódjáról és világlátásáról megtudunk, nem túl eredeti, de annál őszintébbnek, keményebbnek és valóságszagúnak tűnik. Minden az üzlet, az érdek és pénz bűvkörében és hármasságában zajlik.

Nem szabad számon kérni, miért nem ás mélyebbre, miért sikálja olyan kitartóan a felszínt a regény, miért bocsátkozik sokszoros önismétlésbe a luxusprostituált lélektanának közhelyeiben. Egy bulvárregény ennyit tud, erre hitelesítik, és nem mellesleg: az olvasói sem várnak el ennél többet.

Mégis a szerző atmoszférateremtő-képessége, a leírások pontossága, a finomságok és árnyalatok iránti érzékenység, gördülékeny stílusa, történetkezelése figyelemre méltó. Olykor a költőiség sem hiányzik az elbeszélésből, legalábbis a „romlás gyönyörű virágának” nevezni Szofit, nálam ebbe a kategóriába tartozik.

Nem árulok el nagy titkot, ha ideírom: az eladási lista második helyén áll jelenleg ez a könyv. Nem haszontalan dolog elolvasni.