Politika és szerelem hálójában
Lévai Katalin új regénye a „Hazugok és szeretők” olyasmiről is szól, amiről eddig még senki nem írt – az európai nagypolitika boszorkánykonyhájáról. Az Európai Parlament széksoraiban töltött, majd a mandátumának lejárta óta eltelt idő elegendő ahhoz, hogy távolról lássa a brüsszeli világot, ugyanakkor írásában ott lüktet a szenvedély, az elmesélt évek eseményeinek sodró ereje. Ettől érdekes és izgalmas műve. Igazat kell adnunk a szerzőnek: Brüsszel megér egy regényt.
„A legtöbb képviselő Brüsszelben attól szenved, hogy légüres térbe került, és otthon senki sem kíváncsi arra, mit csinál” – írja valahol Lévai Katalin. Pedig dolgoznak, keményen s nem csak az európai polgárok üdvéért, hanem egy nemzeti delegáción belül, egymást kiszorítva az előmenetelért, az újbóli jelölésért is. Ez a politika belső törvényszerűsége. Szövetségek köttetnek és rúgatnak fel, s aki ebben a világban nem bírja a tempót, vagy erkölcsi normái gátolják, az jobban teszi, ha vállalja a magányt, és önként távozik. Ez a világ mindenképpen kiveti magából. A főhős Zádor Milán, egykori egyetemi tanár szép tervekkel és szándékokkal vállalja a kiküldetést az európai nagypolitika fontos fórumára. Milyen sors vár rá? Aki elolvassa a regényt, csattanós és érdekes választ kap.
Kulcsregény lenne? Biztos, hogy már szép számmal vannak az írónőnek ellenségei, akik magukra ismertek kendőzetlen portréiban, s még többen lesznek, akik kajánul súgják majd a fülébe: „Én ráismertem X-re, Y-ra – de jól megírtad.” A szerző mindenesetre lélektani dokumentumnak nevezi regényét, mely élete fontos korszakának egész kaleidoszkópját mutatja fel az általa gyakran használt írástechnikák – tükröztetés, testleírások, táncképek és a prousti emlékezéstechnika – segítségével.
Nem Lévai Katalin, a női lélek, a testi és lelki szerelem egyik ihletett ábrázolója lenne a szerző, ha kihagyná regényéből a szerelmet. Ezúttal egy férfi szemszögéből, nagy empátiával ír az ötvenéves Zádor Milán kétségbeesett kísérletéről, amellyel politikai célkitűzéseinek megvalósítása mellett megpróbál kitörni válságba került házasságából is. Viharos szerelmébe a lengyel bevándorló lány iránt az írónő beleépíti minden emberi és politikusi tapasztalatát, amit valós sorsok megismerésével szívott magába. Mennyire ismer minket nyugat és mi mennyire ismerjük őket – a kérdés rendre visszaköszön a krimiszerűen izgalmas könyv lapjairól. Zádor Milán azzal, hogy a társadalomból kirekesztettek, a kisemmizettek, a bevándorlók szószólójaként lép fel, magára vonja a másik tábor sötét erőinek haragját. Karrierjét, pozícióját pedig azzal kockáztatja, hogy ugyan barátokra támaszkodva, de harcba száll a korrupcióval, megalkuvással.
Kemény küzdelem ez szerelemért, igazságért, a társadalom peremére szorultak jogaiért. Zádort Milánt levélben, majd tettlegesen is fenyegetik, gyanús alakok követik, pofonok csattannak. Mind dermesztőbbé válik a légkör „harcostárs” kollégái, honfitársai között is. Hogyan lehet élni egy olyan közösségben, ahol jóllehet mindenki mindent tud, de inkább hallgat, követve azt a figyelmeztetést, amit egy nyomozótiszt olvas fel az őrizetbe vett személynek: „Ettől a perctől kezdve minden, amit mond, felhasználható maga ellen. Jogában áll hallgatni.”
Lévai Katalin nem az utóbbit választotta. Izgalmas könyvének nem minden szála egyformán egyenletesen kidolgozott. Haloványabbra sikerült a hazai és a családi háttér bemutatása. Mégis, aki szeretne valamit megtudni arról, hogy mi történik ott, Brüsszelben a fejünk felett vagy a részvételünkkel s van-e kiút egy elhidegülő házasságból, annak jó szívvel ajánlom az írónő ötödik, s pályáján minden bizonnyal fordulatot jelentő regényét. Elolvasva mindenki eldöntheti, hogy kik a „hazugok” és kik a „szeretők” Lévai Katalin izgalmas világában.
F. Kemény Gábor
