Pókhálós borzongás
Kívülről úgy fest, mint egy anarchista fészek. A portálon vörös betűk, ötágú vörös csillag, vendéget pedig – legyen szó látogatóról vagy nagy rászorultságában rontás elleni ambuláns segítséget kérőről – csak előzetes telefonos bejelentkezés után fogadnak.
Egy hajdani terézvárosi pinceműhely ad otthont a budapesti Boszorkánymúzeum állandó kiállításának a Hegedű utca 9.-ben. (A cím a hajdani Márka-kupak-gyűjtő akciókból derenghet olvasóinknak.) Bent azonban jön a kellemes csalódás. Nem a koponyás, csontvázas, műanyag Buddha-szobrokkal, kínai maszkokkal, bigyókkal, kulcstartókkal és ilyen-olyan ásványokkal, kőzetekkel díszített kar- és nyakláncokkal, fülbevalókkal teli múzeumi shop kínálata láttán, hanem mert igényes, majd egyórás tárlatvezetést kap a látogató.
A kiállítótérben külön terme van a voodoo hitnek és szertartásainak.
Itt, amellett, hogy kiderül, hogyan is keveredett a gyarmatosítók vallása a törzsi hittel, hasznos tanácsokat kapunk magától Holdboszorkánytól arra nézvést is, miként készíthetünk a ház körül fellelhető maradék anyagokból saját zombit, aki aztán feltétlen engedelmességgel szolgál majd minket. (Ajánlható a bólogató beosztottak és a becsapható választók kedvelőinek.) A magyar hitvilágot a sámánizmustól napjaink boszorkányaiig bemutató anyag a leggazdagabb. Van itt minden, ollóval forgatható szita, a lidérc számára szék – de csapda is –, fekete macska, seprű, villámcsapás és jégeső ellen védő péklapát, sámándob, no meg a boszorkánykonyhák alapkellékei: füvek, magok, mozsarak, üvegcsék. És persze mindenütt műpókháló.
Az utolsó terem a gyógyításé: csakradiagnosztika, rontáslevétel, kártyajóslás és asztrológiai elemzés kapható itt. Már ha kéri a látogató. A kiállítás amúgy dicséretes ötlet; ügyesen szól valami titokzatos dologról, még ha nem hiszünk is benne. A pince kellemesen hűs, de gyermeket azért ne vigyenek magukkal. És amint hazaérnek, ne feledjék fokhagymával bedörzsölni a lábtörlőt és a küszöböt.
