Pátkai Rozina és a bossa nova – Egy sokoldalú művész életútja

Nyár volt, szakadt az eső. A nyelviskolában csupa felnőtt vette körül, ráadásul egyfolytában angolul kellett beszélnie. A barátaira gondolt, akik bizonyára a Balatonnál élvezik a napsütést, esténként pedig a kertmoziban nevetgélnek. Tizennégy éves volt, végtelen hosszúnak tűnt ez a három hét. Aztán egy szombati nap fogta a fényképezőgépét – elvégre fotóművész akart lenni –, és elindult a Portobello Roadra. A londoni bolhapiacon készített néhány felvételt, majd megakadt a szeme a zenei kínálaton. Egy fontért két kazettát is adtak. De mégis mit vegyen? Michael Jackson-albuma már van, Whitney Houstont is kapott már, de itt vannak ezek a színes kazetták. Bossa nova classics egy, kettő, három. Betette a walkmanjébe, és megváltozott körülötte a világ. Olyan nyugalom áradt a dalokból, amelyet eddig nem is ismert. A következő hétvégén vett még két sorozatot a zsebpénzéből, aztán ahogy hazajött, mint egy bossa nova-„dealer”, másolta őket a barátainak. Pátkai Rozina kamaszként a műfaj szerelmese lett.

Amikor közel a harminchoz bölcsészkarral, szobrászati tanulmányokkal, párbajtőr-versenyzői múlttal a háta mögött, és két kisgyerekkel úgy döntött, hogy megpróbálkozik a dzsesszénekléssel, elkésett a felvételiről, szétszóródtak a kottái, és nem sikerült bejutnia a Postás Művelődési Központba. Három héttel később telefonáltak rá immár az Etűd Jazz Konzervatóriumból, hogy ha még érdekli az énektanulás, most itt az alkalom, be lehet menni Winand Gáborhoz meghallgatásra.

Fotó: Fekete István

– Rettenetesen izgultam, csodának éltem meg, hogy felvett. Később Gábor feleségétől, Elsa Valle kubai énekesnőtől is vettem órákat. A konzervatóriumban jóval idősebb voltam a zenésztársaimnál, mégis jól fogadtak, még zenekart is alapítottunk Rozi és a rizikó néven. Az énekórákon aztán újra találkoztam azokkal a bossa nova-dallamokkal, amelyeket a kazettákról már jól ismertem. A véletlenek összjátéka volt, de végül tudatosan választottam ezt a zenei irányt. Az első bossa nova-zenekarom tagjai, Tóth Mátyás, Soós Marci, Cseh Balázs és Pecze Balázs személyében nagyszerű társakra leltem. Először hat bossa nova-dallal készültünk 2011-ben a Fringe Fesztiválra, és legnagyobb meglepetésünkre kétszázötven résztvevő közül elnyertük a zsűri szakmai különdíját. Pedig az egész csak hobbiként indult. Aztán jöttek a koncertek és az egyéb díjak, a formáció pedig a 2016 őszén megjelent nagylemezen már világhírű vendégművészekkel is kiegészült.

Saját bevallása szerint csak kattintgatott a különféle zenei portálokon, amikor egy gombnyomással elküldte a Voce e eu című dalukat az amerikai Independent Music Awards versenyére. Majd az egészet el is felejtette. Pár hónap múlva kapott egy e-mailt, hogy zenéjük a teljes nemzetközi mezőnyből bekerült az első ötbe vokális dzsessz kategóriában. Rozina először azt hitte, ez az egész csak tévedés, hiszen a dalt eredetileg nem is ők írták, ez csupán feldolgozás. Nem baj, válaszolták a tengerentúlról, ez így, ahogy van: gyönyörű. 2013-ban meg is nyerték vele a közönségdíjat. Az Independent Music Awards rangos nemzetközi díj, a zsűriben olyan zenészek foglalnak helyet, mint Tom Waits, Suzanne Vega, Norah Jones vagy Laurie Anderson. A következő években a szakmai zsűri jutalmazta az énekesnőt és zenekarát a legjobb vokális dzsesszlemez és a legjobb latin dal kategóriákban. (Ez azért is nagy szó, mert ebben a műfajban általában az amerikaiak remekelnek.) Idén már Rozinát kérték fel, hogy vegyen részt az előzsűri munkájában.

2014-ben a Made in New York Competition Solo Vocal kategóriájában is beválasztották a legjobb öt előadó közé.

Éjfekete haj, holdívű szemöldök, mágikus selyemhang. Pátkai Rozina egy kávézóban meséli az életét, amikor nevet, táncolnak nyakánál a csontszínű fülbevalók.

Édesanyja művészeti újságíró, édesapja aerodinamikai mérnök, környezetvédelemmel foglalkozó tudós.

– Édesapám gyönyörűen hegedült, a komolyzene-hallgatás nálunk mindennapos volt. Gyerekként együtt elemeztük Vivaldi muzsikáját, de ugyanúgy hallgattunk Bizottság-számokat is. Bár már az óvodában hangosan és önfeledten énekeltem és később az iskolában kötelező lett a szolfézs és a zongora, de nem szerettem gyakorolni, és a zenén kívül annyi minden más is érdekelt. Aztán a magatartásommal is akadtak gondok: cserfes és szemtelen voltam. Főleg fiúkkal barátkoztam, sosem maradtam ki a csínytevésekből. A Trefort gimnáziumba is dacból jelentkeztem, mert állították, hogy esélytelen vagyok.

Nyughatatlan mozgékonyságát viszont kamatoztathatta a vívósportban. Tízévesen tőrrel kezdte, majd a párbajtőrben ért el sikereket. Előbb a Vasas, majd a Honvéd versenyzőjeként vett részt világversenyeken, egészen az érettségiig. Gyors volt, váratlanul kitört, és szúrt. Többször sokkolta ellenfelét azzal, hogy egy tizenötös asszónál képes volt fordítani 7:14-ről is. Persze túl kellett élni a kudarcokat is.

– Az edzőim megtanítottak arra, hogy sosem lehet feladni. Ez a művészi pályára is igaz. Egy ideig nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy a zenében nincs egyértelmű visszajelzés, mint amikor kigyullad a lámpa a vívásban.

A gimnáziumi évek alatt a bossa nova-kazettákat elnémította a Rozina alapította Rakéta rockegyüttes és a páston vívott küzdelem. Házibulikon zenéltek, miközben opera-énekesnőhöz járt képezni a hangját. Aztán egyre többet kellett fagyasztani a kezét az állandósult sérülése miatt. A kilós párbajtőr így sem lett könnyebb, végleg le kellett tennie.

Nagy hatással volt rá első nagy szerelme nagypapája, Mészáros Dezső szobrászművész is. Rozináék sokat jártak ki hozzá az Áprily-völgybe, ahol megérintette a kő varázsa. Akkor azt hitte, megtalálta az útját, belőle is szobrász lesz. Még egy művészeti iskolába is beiratkozott, de a gipszstukkók készítése kedvét szegte. Végül győzött a nyelv és irodalom: magyar- és angolnyelv-tanári szakon szerzett diplomát. A bölcsészkar elvégzése után a legendás underground zenész, Víg Mihály tanította gitározni és énekelni.

– Mindig is rajongtam a költészetért, és gimnáziumi osztályfőnököm, Szabó Ádám író csak még jobban felerősítette bennem ezt a vonzalmat. Később az egyetemen felfedeztem magamnak a szimbolista Czóbel Minka költőt, akinek Boszorkánydalok című verseskötete Pilinszky, József Attila és Weöres Sándor művei mellett most is a polcomon van. Új zenei projektemet Minka néven indítottam útjára, ebben verseket zenésítek meg elektronikus zenei környezetben.

Talán az sem véletlen, hogy nagyobbik lányának, Kamillának a dédpapája Kodolányi János, Pannának, a kisebbik lánynak a dédapja pedig Áprily Lajos. Az énekesnő mosolyogva mondja: az író és a költő valamikor barátok voltak.

Rozina mindig úgy tervezte, hogy fia­­talon lesz anyuka, de azt nem láthatta előre, hogy lesz olyan idő, amikor egyedül kell nevelnie lányait. Dalaiban egyszerre van jelen a mámor, a magány, az önfeledt derű és az elmúlás.

Első albuma sajátos feldolgozású klasszikus bossa nova-számokat tartalmaz Antonio Carlos Jobimtól Roberto Menescalig. A brazil hangulat és a hitelesség kedvéért folyékonyan megtanult portugálul, és az angol mellett spanyolul is beszél. Mielőtt elindult volna a zenei karrierje, magyart, angolt és prozódiát is tanított. De ahogy jöttek a nemzetközi díjak, szaporodtak a turnék és a fellépések, Rozina úgy érezte: egyre kevesebb időt tölt a gyerekeivel, újra végig kell gondolnia, hogyan tovább.

– Kézen fogtam a nyolc- és tizenegy éves lányomat, és egy évre kiköltöztünk Andalúziába. A gyerekek spanyol–angol két tannyelvű iskolába jártak, én pedig a helyi zeneiskola flamencoóráit látogattam. Tinédzserekkel, nyugdíjasokkal és korombeliekkel énekeltem együtt az ő szenvedélyes népzenéjüket. Ez a meghatározó élmény ráébresztett arra, hogy az autentikus előadásmód elsajátítása nem pusztán ének- vagy hangszertechnikai feladat, hanem életfilozófia, mindennapos szükséglet egy helyi andalúz muzsikus számára. Ez a tapasztalat engem is arra inspirál, hogy folyamatosan keressem azokat a kifejezésformákat, amelyekben a legelemibb módon tudom kifejezni magam, a gondolataimat, érzelmeimet, legyen az rajz, montázs vagy zene.

Rozina a Voce e eu című első lemezén még a könnyed napsütötte oldalt képviselte, most azonban már megengedi magának, hogy kicsit szomorkás legyen és néhol sötétebb zenében énekeljen. Új albuma, a Paraíso na Terra (Földi paradicsom) egyszerre elgondolkodtató, melankóliába hajló és légies.

A CD-borítóba rejtett szövegkönyv egyik oldalán Federico García Lorca ül, mögötte kézzel írva Llagas de amor (A szerelem sebei) című verse.

– Ebben a versben Lorca elemi erővel örökíti meg az elmúlást. Egészen pontosan a szerelemről beszél, de számomra ez az elmúlás valamiféle átható reményt, fényt is magában hordoz. Az andalúz flamenco első hallásra fájdalmas, üvöltő belső erő, mégis, az andalúz emberek között tapasztalhattam meg a fájdalmakból fakadó örök reményt, amely engem is mindennap továbblendít a nehézségeken.