Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren

Több mint száz bortermelő várja szerdától a helybélieket és a városba érkező turistákat Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon – tájékoztatta a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.

2023. szeptember 10., 12:51

Szerző:

Rácz Attila elmondta, hogy Szeged a legnépszerűbb magyarországi úti célok élmezőnyében szerepel, ehhez pedig szükség van a színvonalas gasztronómiai fesztiválokra is. Szeged napjához kapcsolódva három évtizede szerveznek májusban borfesztivált a Széchenyi téren, a tavaszi seregszemle a vidék legnagyobb ilyen rendezvénye. A szegedi borfesztiválok története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, a városban 1910-ben és 1912-ben országos mezőgazdasági és szőlészeti kiállítást rendeztek. A korabeli beszámolók szerint e vásárok voltak az első, amikor a minősítést végző szakemberekből álló zsűri mellett a nagyközönség is megkóstolhatta a termelők borait.

Az immár tizenegyedik alkalommal megszervezett Bor tér egyedi hangulatú helyszínen kínál lehetőséget arra, hogy a vendégek ismerkedjenek a borászok remekeivel. A szegedi fesztiválnyár záró rendezvényén idén 108 pincészet várja a borértő szegedieket. A borászok mellett pálinkaházak és vendéglátósok is kitelepülnek, valamint a kézműves kiállítók is színesítik termékeikkel a fesztivált. A szomszédos Aradi vértanúk terén hat borászat mellett két kisüzemi sörfőzde és egy francia olvasztott sajtos ételkülönlegességeket készítő vendéglátós várja a vendégeket.

A Bor tér a kezdetektől fogva ingyenesen látogatható, és nincs kötelezően megvásárolandó üvegpohár. A szervezők a fesztivál környezeti lábnyomát csökkentendő már 2019-ben kivezették a műanyagpoharat a Dóm térről, bort csak üvegpohárból lehet fogyasztani. Erre kétféle verzióval, egy 480 ml-es Bor tér emblémás pohárral és egy 350 ml-es Szeged címeres, visszaváltható pohárral készülnek.

Idén is mindenhol Festipay kártyával vagy a saját bankkártyájukkal, illetve az ahhoz kapcsolódó okos eszközükkel fizethetnek a vendégek. Szerdán este a belvárosból induló szüreti felvonulással kezdődnek a programok. A Dóm téren öt napon át két kisebb színpadon a borozáshoz illő zenét játszó formációk - többnyire dzsessz- és blueselőadók - szórakoztatják a vendégeket. Az idei rendezvény újdonsága, hogy szerdán, a megnyitó után a fesztiválon tartják a Szent Vince Borrend új tagjainak avatását.

(Kiemelt képünkön a szegedi Dóm tér. Fotó: Bor tér Facebook oldala)