Nosztalgia ellen

Ébred, ha ébresztő van, sorakozik, ha sorakozó. Harc megy a takarítóeszközökért, az élelmesek a körletükben tartják a felmosórongyot, beágyazzák vagy a kályhában rejtegetik.

Garaczi Arc és hátraarc című könyve akár nosztalgiamű is lehetne. Nem az. Anekdoták helyett szikár, kiüresedett világ. Elfelejtett életek (munkaszolgálatos apa és a főtörzs, aki egyszer elvétette az aknazárfeloldást), rég hallott szavak: nyeleskézigránát-dobás, atomvillanás jobbról, őrség. Lőkiképzés, mezőgazdasági munka a répaföldön. Szavak gyűlnek a fecniken: ráéhezés, závárzatvastagítvány, bazóka.

Jelenetek a kádári Magyarországból, a hetvenes évekből: depressziós ország – depressziós relikviákkal.

Végre karácsony, kimenő. „Milyen, rossz? Ki lehet bírni.” Otthon forró víz a kádban, tört krumpli az asztalon. Aztán haditerv. Többfrontú támadás: ráéhezés, vérköpés, vakulás, alvászavar, pszichés tünetek. De biztosra kell menni. Kéz, ágyszél, kalapács – egy fiú, aki segít. Jó barát.

Ez is beválhat, mint a marokszám evett Márka-kupak, a cérnával fogra kötött és gyomorba lógatott szalonnabőr.

Leszereléskor a főtörzs nem tiszteleg, hanem kezet nyújt. A véraláfutás már följebb húzódott, a kötést cserélni kell.

Otthon újra presszók, koncertek, Kamilla végre kikapcsolja a melltartóját. A barát két hónappal a leszerelés előtt szökni próbál. Huszonnégy hónap, leghamarabb tizenöt után szabadulhat. Aztán két év katonaság. Ő fegyelmezett fiú volt, naplót írt. Végül a határőröket is megtámadta.

„Honnan lehet tudni, hogy egy csajnak jó a melle? Onnan, hogy hányszor rugózik. Ha egy nőnek jó a melle, egy lépéshez kétszer rugózik, se többet, se kevesebbet.” Kamillának épp kétszer rugózott. A katonaság előtt. Utána már hármat.

Garaczi nosztalgia ellen kötelező.

(Garaczi László: Arc és hátraarc. Magvető Kiadó.)