Nők a Titanicon

A 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált 2015. április 10. és 18. között rendezik meg Budapesten.

2015. április 10., 08:53

A 2005 óta versenyfesztiválként is működő eseményen egy svéd–norvég, egy koreai–kanadai, egy francia és egy finn dráma, egy amerikai horror, egy görög és egy pakisztáni thriller, valamint egy török romantikus film kerül versenybe a Hullámtörők-díjért. A nyolc közül kettő első filmes alkotás.

Az idei versenyprogram filmjeiben a műfaji különbségek ellenére közös tematikai elem: mindegyik egy-egy kivételes női sorsot ábrázol, és e történetekben társadalmi feszültségek, az anyaság, a szerelem és a szabadság témája jelenik meg. Horváth György fesztiváligazgató a 168 Órának elmondta: a fesztivál új programigazgatójával, a dán Allan S?rensennel közösen döntöttek arról, hogy női témák kerülnek a program centrumába. Ugyanis a kortárs filmalkotásoknak is egyik markáns jellemzője, hogy a társadalmi változásokra reagálva nőket állítanak történeteik központjába.

Horváth György szerint a westernhősök idoljait követő domináns férfikarakterek kora a moziban is lejárt. A fesztiválon futó filmek is azt bizonyítják: egyre gyakrabban kerülnek nők – lélektani értelemben vett – férfipozíciókba. Egyébként az öt helyszínen futó Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönsége három alkotás rendezőjével – a svéd Ronnie Sandahllal, a finn J.-P. Valkepää-vel és a francia Lucie Borleteau-val – személyesen is találkozhat majd.