Nincs jobb- és baloldali színház

- Különösnek tetszik „hídember” szerepköre az Orbán Viktorhoz való látványos lojalitásának ismeretében.

– Kevesen vagyunk színháziak, s bár a partvonal két oldalán sorakoztunk fel, szakmai ügyekben – ilyen az előadó-művészeti törvény módosítása is – együtt kell gondolkodnunk. Én szeretném megkönnyíteni a párbeszédet.

- Ám jobboldalon inkább a szakma politikai szétszálazása a trend. Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke úgy véli: a „másik oldal” meghatározó direktorai, rendezői és kritikusai lényegében egy „színházi maffia” tagjai, s lejárt az idejük.

– Az Magyar Színházi Társaság sokáig úgy tartotta magáról: ők a szakma. Később egyes színigazgatók felocsúdtak: hiszen mi is a szakma vagyunk. És megalakították a saját társaságukat.

- Többnyire persze azok „kaptak észbe”, akiket a szakma javaslata ellenére nevezett ki egy-egy fideszes városvezetés.

– Én csak magamról beszélhetek. Amikor kineveztek a kecskeméti színház élére, eldöntöttem: politikai hovatartozásom nem lehet rendező elv az általam vezetett intézményben.

- Egyáltalán: a színházigazgatáshoz hogyan kapott kedvet?

– A főiskola elvégzése után öt évadon át a Lengyel György vezette debreceni teátrumnál játszottam. Befogadott a város. Mielőtt lejárt volna Lengyel mandátuma a kétezres évek elején, Kósa Lajos polgármester javasolta: pályázzak a pozícióra. De a családom nem akart Debrecenbe költözni. Márpedig színházat nem lehet a távolból irányítani. Korábban Verebes István is kapacitált, legyek én az utódja a nyíregyházi színház direktori posztján. Ma is jóban vagyunk, sokat tanultam tőle. Ott az akkori szocialista városvezetés nem támogatta a személyemet. Aztán amikor híre jött, hogy Kecskemét váltani akar a színházának az élén, megkerestem Schwajda Györgyöt, s kértem, pályázzunk együtt. Inspirálta a lehetőség. Ám az eredménytelen első forduló után magamra maradtam. Akkor hívott fel Réczei Tamás – színházunk jelenlegi művészeti vezetője –, aki épp el akart jönni Fehérvárról. Leültünk beszélgetni. Fiatalsága, nyitottsága az experimentumok felé jól kiegészítette a koromból is fakadó konzervativizmusomat. Vagyis direktori „történeteimben” mindig volt valami más irányú késztetés is.

- És a végén erős politikai hátszél?

– Nem titok: az akkori kulturális alpolgármester bennem látta a színház új igazgatóját. Ő próbálta erről meggyőzni a város vezetőjét és a közgyűlést.

- Nyilván az is számíthatott, hogy ön állást foglalt jelenlétével a különféle Fidesz-rendezvényeken.

– Nem színházi emberként, hanem állampolgárként éreztem fontosnak, hogy ily módon is kifejezzem véleményemet. Ugyanakkor színigazgatóként számomra nem létezik jobb- és baloldali színház, csakis hiteles vagy hiteltelen. És azt hiszem, három évadom alatt a szakmaisággal sokat ledolgoztam a politikai előítéletekből.

- Tény: teátrumában idén – mások mellett – Szász János is dolgozott vendégként. A következő évadban a Kaposvárról elűzött Mohácsi János is rendez Kecskeméten. Csáki Judit kritikus lapunkban fejtette ki: ön ugyan politikai kinevezett, de őt kicsit sem érdekli, kire szavaz Cseke Péter négyévenként, ha jó színházat akar csinálni. Csáki azt is megjegyezte: Bagó Bertalan kecskeméti Caligula-rendezésének ott lett volna a helye a pécsi színi találkozón, mégsem válogatták be a szemlére az előadást. Nem gondolja: mégiscsak az ön „tribünfellépései” akadályozták a pécsi meghívást?

– Már csak azért sem hiszem ezt, mert a Caliguláról írott kritikákban az esztétikai szempontok domináltak. Minden irányból méltatást érdemelt ki az előadás. A POSZT válogatása a látszat ellenére sem objektív, nem tud azzá lenni. De nekem az is elég, hogy – politikai kötődéseim ellenére – egyre elfogulatlanabb velünk a szakma, amely nagyon kategorikus is tud lenni. A város is elégedett, még a szomszéd megyékből is járnak hozzánk. Bérleteseink száma csaknem tizenötezer. Jelenleg csak egyetlen kritérium van a kecskeméti színházban: a tehetség, amely nem ismer pártállást. És ebbe a körbe Mohácsi János éppúgy beletartozik, mint az általam többször is invitált Vidnyánszky Attila. Róluk nekem a rendező jut eszembe, nem más.

- Belső konfliktusait is ilyen racionálisan oldja fel? Az Magyar Színházi Társaság elnökségi tagjaként ön is kifejezte szolidaritását Alföldi Róberttel. Ezt „kihagyta” a jobboldali Magyar Teátrumi Társaság. Amely szervezet viszont levélben tiltakozott Vasvári Csaba menesztése ellen, mondván, a politika ne avatkozzon bele a kultúrába. Vasvárit amúgy a Fidesz emelte színigazgatóvá Székesfehérvárott, s most ugyanők váltották le. Faramuci helyzetek.

– Az MSZT nyilatkozatának aláírásában megerősített, hogy Blaskó Péter – akivel hasonlóan gondolkodunk – kiállt Alföldi Róbert mellett. De a levélből kihúztam azokat a részeket, amelyek erősebben szóltak a politikáról, politikusokról. A másik levél – függetlenül az előzményektől – arról szólt: mindenki tegye a maga dolgát, a politikus és a színházi szakember is. Ne minősítsék egymást.

- Nem akarok „privatizálni”, mégsem hagyhatom ki: amikor a nyolcvanas években Ausztriába disszidáltam, a korábbi időszakok emigránsai arra kértek, meséljek lapjaikban családom, színészként közismert apám „Kádár-kori megpróbáltatásairól”. Hárítottam, hiszen panorámás budai lakást hagytam ott – belső késztetésből – a menekülttábor viszonyaiért. Ön akkoriban apámmal együtt – aki amúgy pártonkívüli volt – a Madách Színházban élhetett meg sikereket. Azt gondolom: a Fidesz pártolói között többen is vannak, akiknek előbb talán egykori önmaguktól kellene elhatárolódniuk, hogy mai véleményük hitelesebbnek hasson.

– Minden politikai véleményformálásban vannak belső késztetések. Az én édesapám az egyik legnépszerűbb nagyváradi színész volt, ugyanakkor tagja a városi pártbizottságnak.
A maga részéről jó szándékú ember. Ám megismertem a környezetét is, amelyben másféle szándékok domináltak. Azoktól zsigerileg is irtóztam.

- Úgy látja: a Fideszben mindenki jó szándékú?

– Személyes ismerőseim hitelesek. Kecskeméten is azt tapasztalom: a fideszes vezetés jó irányba viszi a várost, komoly figyelmet kap a kultúra. Ennél többet nem is kívánhatnék.

- Mindenesetre sokan csodálkoztak Vasvári Csaba bátor menesztésén, de még többen azon, hogy Orbán Viktor közeli barátja, Eperjes Károly elbukta a szintén fideszes irányítású Győr színigazgatói pályázatát. Lehet, hogy egyes jobboldali városvezetők esetében a szakmaiság kezd fontosabbá válni az egyebeknél?

– Bármire mondható, hogy „szakmai döntés”, címkékkel is ellátható akármi, ahogyan egy pályázat is elbír sok mindent. Nem szokás utólag számon kérni. Ezen is változtatna a módosított előadó-művészeti törvény.

- Másfelől – sokak szerint – a mostani kormány sokadrangú kérdésként kezeli a kultúrát. Lényegében persze a rendszerváltás óta az.

– Mózes negyven évig vezette népét a Kánaán felé, pedig a térkép szerint az nem is volt messze Egyiptomtól. Ezt sokáig nem értettem, aztán rájöttem: nem a távolság a lényeg. Generációs változások kellettek ahhoz, hogy célba érjenek. Életem nagy részét én is a Kádár-rendszerben éltem. S bár nyitott vagyok az újra, nehéz megküzdeni a régi reflexekkel. Gondolom, ezzel nemcsak én vagyok így. A gyerekeink, az unokáink már sokkal szabadabban cselekszenek majd, görcsök nélkül.

- Így még inkább érdekel: mi motiválja Orbán Viktorhoz való kötődését? Kétségtelen, hogy ő eléggé szabadon és görcstelenül váltott még eszmét is.

– Orbán Viktor elhivatott politikus. Nagyon tisztelem. És természetesnek tartom, ha egy ember felismeri, hogy nem a maga útján indult el, s rátér a sajátjára.