Nevelési regény

Van egy civilszervezet Magyarországon (úgy hívják, hogy Város- és Faluvédők Szövetsége, de szerencsére van egy olyan neve is, hogy Hungaria Nostra), amely, mint neveiből is kiderül, a mi hazánk természeti és épített értékeinek védelmére jött létre. Tagjai nem hangzatos tervezeteket készítenek, nem konferenciákat tartanak, nem fontoskodnak és könyökölnek, s főleg nem a maguk hasznát keresik divatos köntösökben, hanem tesznek valamit (sokat!) a környezetükért. Igyekeznek felkutatni, megőrizni, átörökíteni a környezetükben lévő értékeket, kihaló virágfajtákat és pusztuló kúriákat mentenek, elfeledett történeteket találnak, rozsdásodó vaskerítéseket varázsolnak újjá – mentik, amit lehet, mentik, ami menthető.

Mindezt (és még sok minden mást) önkéntesként, a maguk örömére, a maguk pénzéből. Teszik ezt egy olyan országban, ahol lényegében nincs gazdája a műemlékvédelemnek, ahol nincs értéke a múltnak, ahol nincs forrás emlékeink megmentésére. Ahol jó esetben megszállottnak, rossz esetben bolondnak nézik, aki ilyesmivel foglalkozik. Ahol a kis közösségek valóságos értékeit mindig megelőzik a nagy, elképzelt közösségek nagy, elképzelt értékei. És nem elég, hogy mindezt teszik, elhivatottan, lelkesen, még arra is marad erejük, idejük, hogy a környezetükben lévő fiatalokat is beoltsák a természet és az épített környezet szeretetével. Hogy ez mennyire sikerül, azt a várbeli Budapesti Történeti Múzeumban évente rendezett kiállítás bizonyítja: ha a látogató nem tudná, hogy gyerekek műveit (festményeit, rajzait, képző- és iparművészeti alkotásait, fotóit stb.) látja, gondolhatná nyugodtan, hogy egy népi ihletésű modern tárlaton jár.

Tehetséges és elkötelezett munkákat láthat itt, ahogy tehetséges és elkötelezett műveket olvashat a kiállítást (távolról) kísérő kiadványokban is – idén a negyedik kötet jelent meg a győztes pályaművekből válogatva. Ráday Mihály, a szervezet spiritusz rektora így sóhajt fel a kötet előszavában: „Nehéz ma civil szervezetet életben tartani, működtetni Magyarországon.” Nehéz, tesszük mi hozzá, de ez az egyetlen esélyünk.

Nádas Sándor