Mire megy ki a játék? – Kényszerhelyzetben az alapítványi átalakításra szánt Színház- és Filmművészeti Egyetem
Senki nem érti, mire ez a nagy sietség, miért is olyan sürgős, hogy létrehozzák a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítványt, amely közérdekű vagyonkezelő formájában biztosítani fogja az egyetem alapítói, fenntartói jogának gyakorlását, működési feltételeit, intézményi céljainak megvalósítását. Hogy ez miért is nem lehetséges a jelenlegi formában, arról nem sokat tudunk. Arról pedig végképp nem, miért van ehhez szükség kapkodásra, miért nem ér ez rá, miért nincs kiadós idő a töprengésre, egyeztetésre, meg az ehhez szükséges „rovancsolásra”, teljes elszámolásra, leltárra, mindennek a nyugodt átadására, átvételére, átszámolására.
Persze sokak fejében – eléggé el nem ítélhetően, de azért valljuk be, a mai közhangulatnak megfelelően – megfordul, hogy megint területfoglalásról, elitcseréről, netán a kultúrharc újabb dicső hadműveletéről van szó.
Hogy akadnak, akik lezserül leballiberálisozzák az intézményt, ezzel kétségbe vonva a nyilvánvaló szakmai teljesítményt, az jelezheti, hogy az illetők ideológiai fordulatot szeretnének. Nem hiszem, hogy bárki a liberalizmus ismérveivel tömné színészmesterség-, ének- vagy beszédórán a hallgatók fejét. Az pedig, ha kíváncsiságra, kritikai szemléletre oktatják őket, a világ legtermészetesebb dolga, hiszen a művészet általában megkérdőjelez temérdek mindent, és igen gyakran valami újra törekszik.
Színház- és Filmművészeti EgyetemAz egyetem közleményt adott ki. Megtudhatjuk belőle, meglepődtek, hogy az alapítványi modellváltás határideje még a korábban kijelöltnél is közelebb került. Ijesztően kevésnek tartják az ehhez rendelkezésre álló időt. Reagálnak dr. Bódis József államtitkár Hír TV-ben tett nyilatkozatára, aki érvelt a modellváltás előnyei mellett, ugyanakkor elmondta, hogy az egyetemnek vannak a „vezetéssel, vezetőváltással kapcsolatos megoldandó feladatai”.
Az egyetem szerint elvégezték a vezetőváltással kapcsolatos feladatukat, hiszen a szenátus 2019. november 29-én, nyílt pályázat után, jogszerűen állította rektorjelöltnek Upor László egyetemi tanárt, akit a mai napig nem neveztek ki. Ennek okát persze megint csak találgathatjuk. És megkérdezhetjük, hogy ugyan már mennyi idő alatt kell reagálni, választ adni egy ilyen felterjesztésre? A nem reagálás netán azt jelenti, hogy nem is óhajtják kinevezni, de még valami miatt ezt sem akarják közölni? Ha az átalakulás olyan sietős, akkor „odafönt” miért húzhatják ennyi ideig az időt? Netán arra játszanak, hogy az alapítványi formában való átalakulás után már az öttagú kuratórium irányítja az egyetem életét?
A kuratórium tagjai között pedig mindössze egy tag lehet az egyetem alkalmazottja. Könnyen belátható, hogy így a kuratórium nem ugyanazon a véleményen lesz, mint a szenátus.
Az viszont nehezebben belátható, hogy a szenátus a jelenlegi formájában létezik-e majd, és milyen jogkörrel. Lehet, hogy itt vagyunk a lényegnél, elképzelhető, hogy erre megy ki a játék?
A közlemény szerint viszont az egyetem reméli, hogy a legfőbb döntéshozó szerve továbbra is az egyetem polgárai által megválasztott szenátus lesz, és az egyetem felelős vezetőjét, a rektort, nyílt pályázat útján a szenátus választja. Túl sok a kérdőjel ahhoz képest, hogy ripsz-ropsz itt az átalakulás ideje. Az egyetem kérvényezte, hogy ne legyen ilyen hamar, de az elutasítással egyáltalán nem késlekedett a válasz.
Upor László rektorhelyettes annyit mondott a 168 Órának, hogy „az átalakulással kapcsolatos sietség meglepő és kontraproduktív. Lehetetlennek mutatja azt, hogy megfontoltan és szakszerűen ezt a változtatást meg lehessen valósítani. Az átalakulásnak egyébként a pontos értelmét nem látjuk. Ez a sietség mindenképpen csak kényszerhelyzeteket és kényszermegoldásokat tud szülni. A sietségre nem látunk igazi indokot. Nyilvánvalóan minden helyzetből megpróbáljuk a legnormálisabb megoldást kihozni, hiszen az a legfontosabb, hogy a hallgatóknak ne legyen rosszabb, mint volt”.
Karsai György professzortól, az egyetem Doktori Iskolájának vezetőjétől azt kérdezem, tudható-e, hogy milyen változást jelent számukra az alapítványi forma. A mondataiból kiderül, hogy kevés az információjuk, sok kitérő választ kaptak. Annyi tudható, hogy a Corvinus Egyetem esetében már létrehoztak egy magánalapítványt, amely feltőkésíti az adott intézményt. De ehhez a Corvinusnál ott van a háttérben a Mol, a Richter, amelyek igen pénzes intézmények, és ennek fejében nagy beleszólással rendelkeznek az egyetem életébe. Bódis államtitkár úr azt mondta – folytatja Karsai –, hogy könnyebbé akarják tenni az egyetem működését. És tényleg rengeteg bürokratikus akadálya van a normális működésnek, a beszerzésektől kezdve a nemzetközi kapcsolatokon át egészen a fenntartóval való kapcsolattartásig. Csak ezek miatt nem kellene alapítványba „menekíteni” az intézményt, hanem a rossz jogszabályokat lenne szükséges megváltoztatni.
Karsai véleménye szerint ez fals indoklás, amelyet szemrebbenés nélkül ismételgetnek. Azt is mondják, hogy így több lehetőség lesz az oktatási személyzet díjazására. Ez a professzor szerint finom megfogalmazása annak, hogy ha alapítványivá válik egy felsőoktatási intézmény, akkor az oktatók közalkalmazotti jogviszonya megszűnik. Ezek szerint pontosan ugyanaz történhet, mint a múzeumi dolgozókkal. Hogy netán a felsőoktatási intézmények dolgozói megszűnnek közalkalmazottak lenni, annak a súlyát még föl sem lehet igazán fogni. Közbevetem, hogy akkor majd könnyebb lehet bárkit kirúgni. Jól látom – hagyja helyben –, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a kuratórium kinevezésének a jogkörét a fensőbbség a miniszternek adta meg, akkor már összeállhat a kép.
Javaslatokat tehetnek, de biztosan csak egy tagot ígérnek az egyetemről. És valószínű, hogy az alapítvány kuratóriumán múlik majd, hogy ki lesz a rektor, ki mit tanít. De semmit nem tudnak biztosan. Annyi már kiderült, hogy a művészeti egyetemek közül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem volt az egyetlen, amely maga kezdeményezte az alapítványivá válást. Augusztustól így kell majd működniük. Karsai professzor úgy tudja, hogy az általuk előterjesztett kuratóriumi tagok közül senkit nem fogadtak el.
Hogy milyen jelentős teljesítmény áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem mögött, az számokban is kifejezhető. A hírlevelükben közlik a 2019-es év adatait. Többek között 377 előadást, 28 bemutatót tartottak a színházi intézetben, 56 fesztiválmeghívásnak tettek eleget, és 26 rangos hazai és nemzetközi díjat érdemeltek ki a Film- és Médiaintézetben, 15 doktori disszertáció és 4 habitált doktori cím született a Doktori Iskolában, 35 színházi nevelési előadás volt az Elméleti Intézetben.
Úgy hallani, hogy esetleg 15-20 éves szerződést köt majd az állam a színművészeti működtetésére. De idáig is az állam működtette, nem egészen érthető, hogy miért kell akkor alapítványt csinálni, amelynek pozitívumai egyelőre még oly nagyon nem domborodnak ki. Sőt félő, hogy nem a szakmaiság lesz a legfőbb szempont.
Átalakulás utánra ígérnek pénzt, paripát, fegyvert. Szóba jött, hogy a Magyar Rádió volt épületébe költözhetnek, de azóta még tizenhárom másik helyszínt is említettek, tizenhárom ingatlanfejlesztési projekt született, hogy végre elköltözhessen az egyetem, és megszűnjön a mostani lepukkantság. Meg az, hogy több hely között kell rohangálniuk a diákoknak, tanároknak. Tán erre is lesz majd gyógyír, amelynek lehet, hogy túl nagy lesz az ára. Elképzelhető, hogy belső értékeit, tananyagát, tanári gárdáját tekintve már egy gyökeresen más intézmény lesz az átalakulás után. Nem teljesen zárható ki, hogy erre megy a játék.
